Veronica Roth: A hűséges


 A trilógia első része várakozásaimat alulmúlta, a második rész azért javuló tendenciát mutatott, így egyértelmű volt, hogy a harmadik részt is beszerzem. Egyik internetes előrendelésemnél, hogy a postaköltség még kedvezőbb legyen, a kosaramba tettem A hűségest is. Kinézetben hozza a könyvtrilógia megszokott motívumait, ezzel a kiadó abszolút egységes munkát végzett, aminek különösképpen örülök. Mind a három rész (és nemsokára már a kiegészítő kötet is) nagyon jól mutat egymás mellett a könyvespolcomon.
Író: Veronica Roth
Kiadó: Ciceró, 2014
Oldalszám: 450
Eredeti ár: 2990 Ft
Fülszöveg: Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek. Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.
 Mivel az előző részben igencsak megalapozták a következő rész történetét, ugyanis végre kaphattunk valamennyi betekintés a "kerítésen" túlra is, és némi magyarázatot arra, hogy mi miatt történt ez a csoportokba sorolás, miegymás. Már felcsillant a szemem, hogy vége Tris szenvedéseinek és végre inkább a háttér történet fog előtérbe helyeződni. Mindenkit megnyugtatok, ebben a részben végre valahára megpróbálnak a kerítésen túlra "menekülni". Mivel nem szeretném elspoilerezni senki számára a történetet, ezért rendhagyó módon nem fejtem ki a cselekményt, hanem csak általánosságban osztom meg a véleményem.

 Nem egészen azt kaptam, amire az előző rész végéből következtethettem. Szerintem sokkal laposabb cselekményt sikerült kihozni ebből, mint amire egyébként számítanánk. És én most nem a végkifejlet "meglepetésére" gondolok, hanem az előtte lévő fő történet kibontakozására. Egy jó könyv attól jó könyv (és akkor nyűgöz le igazán), ha a nemvárt, fantasztikus, hihetetlen (...) végkifejlet mellett, az ehhez vezető út is izgalmas, fordulatokkal teli, és a történettől elvárható szintet nyújtja az olvasója számára. Ennél a résznél (de mondhatnám ezt az egész trilógiára is) azt éreztem, hogy kidolgozatlan a cselekmény, és kapaszkodjatok meg, mivel sokak véleményével ellentétben szerintem a szereplők is.

 A különböző részek címei talán már mindenki számára kiderülhetett, hogy Trisre vonatkozóan fogalmazták meg. Viszont, ha Tristől eltekintenénk, akkor sokkal jobban illene erre a részre A lázadók cím is. Ugyanis a történet nem szól másról, csak lázadoznak jobbra, lázadoznak balra, mindezt úgy, hogy már a szereplők sem tudják, mi mellett álljanak ki. Emellett viszont tartalmaz olyan jó elemeket és elgondolásokat, ami azért felfele húzza a pontozásomat, és ami miatt még jobban sajnálom, hogy nem aratott elsöprő sikert. További erőssége volt még az emberi tulajdonságok, érzelmek előtérbe helyezése, ami a könyv végéig (sőt, még jóval olvasás utánig is) elgondolkodtatja az olvasót. A végkifejletet sokféleképpen elképzeltem, de ami valóban a vége lett, nem teljesen számítottam rá, és a felháborodásokkal ellentétben, egy erős húzásnak gondolom az írónő részéről.

 Mint említettem a szereplők nem kerültek hozzám közel, bár azért volt jó néhány olyan cselekedet, esemény, ami szimpátiát váltott ki belőlem. Ebben a részben sokkal nagyobb szerephez jut Négyes, alias Tobias is, amit eléggé indokoltnak láttam én is. (De azt továbbra sem értem, hogy miért rajonganak érte a lány olvasók százai. Igen, azért nem érthetem, mert fiú vagyok...) Félreértés ne essék, nem szeretném senki kedvét sem elvenni az olvasástól, összegezve ugyanis a (rengeteg) hiányosságai mellett sikerült elgondolkodtatnia, esetenként érzelmeket kicsalnia. És mi egy könyv fő célja, ha nem ez?!

Értékelés:
Borító:
Kedvenc karakter(ek): Nem igazán volt... (talán Peter, és nagyon néha Tris)

Üdvözlettel: Uszáma.

6 Megjegyzések

  1. Én pont ellentétben vagyok veled szerintem, nekem nagyon tetszett az első kötet, mert (a filmet láttam előbb) sokkal inkább az érzelmekre helyezte a hangsúlyt, mint a konkrét cselekményre, a második már ellaposodott volt nekem, a harmadikba pedig ez az össze vissza ugrálás Tris és Négyes között nekem zavaró volt, a végére pedig dühös lettem, lehet hogy merész húzás, nem mondom, hogy nem, de szerintem tele volt felesleges halálesetekkel. Én a kiegészítő kötettel kezdtem a sztori olvasását, és nagyon jól tettem, mert egy csomó embert meg sztorit melyére rak ami ebbe a kötetbe még homályos. Összességében nem lett a kedvenc íróm és könyvsorozatom sem sajnos, pedig nagy reményekkel vágtam neki az olvasásnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah és a rafflecopterben Galambos Réta néven szerepelek :)

      Törlés
    2. Szia! Először is örülök, hogy megírtad a véleményed, köszönöm! :) Másodsorban nálam is valószínűleg az volt a probléma, hogy nagy elvárásokkal kezdtem olvasni, ha már a legtöbb olvasónak annyira tetszett a sorozat. A kiegészítőt még nem olvastam, de igyekszem minél hamarabb sort keríteni rá.

      Törlés
  2. Jajjj. Egyszerűen imádom ezt a könyvet... Csak a vége...
    A rafflecopterben Kata Baksay néven vagyok

    VálaszTörlés
  3. "A különböző részek címei talán már mindenki számára kiderülhetett, hogy Trisre vonatkozóan fogalmazták meg. Viszont, ha Tristől eltekintenénk, akkor sokkal jobban illene erre a részre A lázadók cím is. Ugyanis a történet nem szól másról, csak lázadoznak jobbra, lázadoznak balra, mindezt úgy, hogy már a szereplők sem tudják, mi mellett álljanak ki. "
    Hát igen, igazad van.

    VálaszTörlés