Interjú: Holden Rose

 Egy igen izgalmas projekt veszi kezdetét ezzel a bejegyzéssel, ugyanis az elkövetkezendő napokban több blogon is találkozhattok Holden Rose, valamint Howard Matheu különös esetei sorozatának nevével, hiszen gyereknap közeledtével arra gondoltunk, hogy a gyerekkönyvek témájának körbejárása mellett mutatjuk be nektek ezt a fantasztikus (nem csak gyerekeknek szóló) detektívtörténet sorozatot. Korábban már olvashattatok tőlem az első részről, vagyis A harmadikról, valamint a sorozat második részéről, A Nyúl aktáról is véleményezést, hamarosan pedig a további részek is bemutatásra kerülnek. A projekt ideje alatt esélyetek lehet megnyerni A fáraó jogara című történetet. (Azok se csüggedjenek, akiknek esetleg már megvan a kötet, a korábbi részek közül is lehet választani.) Első körben az írót kérdezgettem, így a továbbiakban erről olvashattok:

Bemutatkoznál olvasóinknak? Mit lehet rólad tudni, honnan ismerhetnek a gyakorlottabb olvasók?

Kovács Attila vagyok, a Howard Matheu különös esetei sorozat szerzője, ezenkívül sci-fi novellákat olvashattatok tőlem a 2045 - Harminc év múlva, Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek antológiákban, de megjelentem már a Galaktikában és az Új Galaxisban is.

Az írói álneved kialakulásáról mesélnél nekünk pár dolgot? Van valamilyen különösebb oka, hogy nem a saját neveddel ellátva jelentek meg Howard történetei? Ha jól tudom, akkor a felnőtteknek szóló írásaidnál nem használsz álnevet. Tudatosan választottad ketté a fiatalabb, és az érettebb olvasóknak szánt írásaid ezzel?

Arra, hogy miért használok álnevet, már gyakorlatilag válaszoltam, de megteszem újra: Kovács Attila vagyok. Viccen kívül, nagyon sokan szaladgálnak ezzel a névvel, és szerettem volna valami egyénit. Nem akarom, hogy külföldinek gondoljanak, mert nem hiszem, hogy akkor több könyvet adnék el, vagy ilyesmi, ellenben tény: szeretnék külföldön is megjelenni. Valójában elég alaposan végiggondoltam ezt, még írtam is róla egy blogbejegyzést: http://holdenrose.hu/2015/10/az-iroi-alnev/ A lényeg annyi, hogy megjegyezhető, megkülönböztethető legyek és remélem ez sikerült, vagy sikerülni fog. Néhány írásom pedig ennek ellenére a saját nevem alatt jelenik meg, és erre nagyon egyszerű a válasz, némelyik szerkesztő egyszerűen nem engedi, hogy álnéven publikáljak. Ebből is látszik, hogy ez egy több oldalról megközelíthető dolog, amit mindenki kicsit másként értékel.

Javarészt (legalábbis amiket eddig olvastam) nem hazai nevekkel, helyszínekkel dolgozol műveidben. Jobban szeretsz más országok helyszínein alkotni, vagy más oka van ennek? Mit gondolsz manapság mennyire élnek ezzel a módszerrel az írók annak érdekében, hogy behódoljanak a mai trendeknek?

Ez a két kérdés eléggé összeér, de megpróbálom szétválasztani. Szóval, az írói álnév, egy dolog. A történetek helyszíne, a szereplőim neve meg egy másik. Visszatérő vélemény a gyermekkönyveimmel kapcsolatban, hogy miért Angliában játszódnak, miért kell egy gyerekkönyvnek bonyolult neveket tartalmaznia, és miért nem lehet egy magyar szerzőtől egy magyar történetet kapni? Én szeretném fenntartani magamnak a jogot, hogy odaálmodjam meg a sztorijaimat, ahova nekem tetszik. Ráadásul a helyszín az atmoszféra része. Én szerintem - aki elsősorban Agatha Christie-n nőttem fel - egyfajta hangulatot is kölcsönöz a történeteknek Southampton, a kikötőváros a sorházakkal, stb…

És közben úgy gondolom, hogy ha Koppányka, Csenge és a kis Vajk nyomoznának Kecskeméten, az nem tenne hozzá az eseményekhez, viszont újabb kérdésekre adnának okot. Például az én nyolc és fél éves szereplőimnek van mobiltelefonja. Ha Bence, Gergő és Anna története lenne ez Siófokról, máris jönnének a megjegyzések, hogy ez az egész nem igaz, hiszen az ekkora gyereknek még nincs is mobilja. Így azzal, hogy a történet földrajzilag távol kerül tőlünk, megvan az a könnyebbség, hogy ilyen apróságokat egyszerűbben elfogadunk. 

Ez mind jó magyarázat, de nekem egészen másról szól az egész. Olyan pörgős és izgalmas regényeket akartam írni a srácoknak, ahol nem verem át őket valami magyarázó stílussal, meg egy béna bűnüggyel. Ellenkezőleg. A felolvasó anyuka is meglepődik a tettes személyén, és nyugodt szívvel elolvashatják a könyvet felnőttek is, ahogy ezt a te példád is mutatja. Nincs szándékosan a gyerekekre húzva a dolog. Igazi környezetben, igazi bűnesetek és nem is akárhol, hanem a hatalmas kikötővárosban, ahonnan a Titanic is elindult. Ez a díszlet, és úgy raktam össze, hogy a célközönség, a 7-12 éves korosztály is megértse, és nem mellesleg érdekelje is őket. Ezen pedig úgy érzem, egy kis távolság csak segít. Nem a varázslóiskolás távolság, de egy-kétezer kilométer mégis valami.

A mai trendeket pedig nem igazán követem. A Howard sorozatnál érdekességnek érzem, hogy én magam nem olvastam még 9-10 éves koromban, mert engem nem kötött le amit a kezembe adtak. Ezért igyekszem olyat írni, amit ennyi idősen talán én is elolvastam volna. Ehhez nem kellenek trendek, van kéznél gyerek és van elég emlék. Újabban pedig egy kalandregényen dolgozom, ahol meg azért nem érdekelnek a trendek, mert amivel eddig találkoztam, azoktól éppen különbözni szeretnék. :D

Ha már szót ejtünk más írókról is, milyen mértékben jellemző, hogy mások munkáit „forgasd” a kezedben. Vannak példaképeid, akik esetleg inspirálnak arra, hogy írj? Mit gondolsz a ma is munkálkodó kortárs, hazai írók munkásságáról?

Tornyokban állnak az olvasatlan könyvek a szobámban, de amióta írok, az olvasásra szánt időm is jelentősen megcsappant. Ez azt jelenti, hogy állandóan olvasok. A buszon, a konyhában, a vécén. Igyekszem haladni. A gyerekkönyveket a fiamnak olvasom fel, így ütünk egy legyet ketten közös csapásra. A másik trükköm pedig, hogy félbehagyom, ami nem tetszik. Ez egy nagyon felszabadító érzés.

Példaképem rengeteg van, egyre több, bele se fogok a felsorolásba. Inkább felváltva haladok az elmaradásaimmal és az újdonságokkal. Mostanában Scalzi, Ernest Cline van terítéken, de esténként épp a Harry Pottert olvassuk a fiammal, meg az Így neveld a sárkányodat első részét.

A hazai írókról szomorú, de nincs elégé árnyalt képem. Látok trendi, nagyon sikeres, meg indokolatlanul ismeretlen tehetségeket egyaránt, de nem vagyok könyvkereskedő, nem tudom mi mitől alakul így, mire indul a nép. Ez az egész addig művészet, amíg írsz, onnantól, hogy felálltál a gép elől (vagyis leraktad a tollat), már üzlet. Mi a Főnix Könyvműhelynél, többnyire elolvassuk egymást, hogy ilyen bénán fejezzem ki magam, könyves találkozókon pedig összefutunk kortársakkal, így sokakkal képben vagyok, de nem olvastam még mindenkitől, ismétlem: sajnos.

Hogy látod, mennyiben különbözik egy főként gyerekeknek, gyerekekről szóló történetet megírni, mint mondjuk a már tapasztaltabb olvasók számára készült műveket?

Nem tudom. Amikor visszaolvasom amit leírtam, akkor mindig az olvasó helyébe próbálom magam képzelni. Ha valami abból az aspektusból érthetetlen, akkor azt megmagyarázom, ha valami sok, azt kihúzom. Így megy ez. Amikor a Howardot szerkesztem, akkor elképzelem, hogy egy kisiskolás mennyit érthet meg egy helyzetből, és ahhoz igazítom a magyarázataimat. Például az első könyvemben meg sincsenek magyarázva a bűntény apró részletei, mert a negyedikes hőseimet nem érdeklik a száraz tények. Őket az foglalkoztatja, ami rájuk vonatkozik, ami őket érinti. Ha felnőtteknek írtam volna, akkor több, más magyarázat kerülhetett volna a könyv végére.

Szóval, a kérdésedre azt hiszem az a válasz, hogy nincs különbség. A lényeg, amit el akarok mesélni, és mindegy ki lesz az aki olvassa, amíg én tudom, kinek szánom.

Ha már gyerekek, akkor elkerülhetetlen a kérdés, hogyan is látod a fiatalabb olvasók helyzetét könyves berkekben? Mennyire lelkesek a mai digitalizált világban afelé, hogy könyvet vegyenek a kezükbe? Másik oldalról nézve mennyire nehéz úgy írni, hogy érdekesebbé tedd számukra az olvasást?

Én nem látom túl borongósnak a helyzetet. Szerintem a mai gyerekek rengeteget olvasnak, csak nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre képzelnénk. Sőt tapasztalatom szerint többen és többet olvasnak, mint a felnőttek. Egyre több olyan ismerősöm van, aki azt meséli, hogy régen sokat olvasott, de most már nincs rá ideje. Az okos telefont sem szeretik, mert nagyon bonyolult, vagy a „telefon telefonálásra való” meg a hasonlók. Azoknál, akik már kidobták a tévét, van hobbijuk, eljárnak a kultúra különböző ágait művelő közösségekbe, ott a gyerek is olvas.

Nyilván elkerülhetetlen, hogy egy történet ne az írót ért behatások alapján készüljön, épüljön. Howard történeteit milyen mértékben befolyásolják a téged ért behatások, valós személyek, események?

Ez teljesen változó. Sokszor nem a konkrét esemény ami visszaköszön, inkább a hasonló érzés, élmény. Biztos veled is előfordult, hogy végighúztad a kezed egy korláton, vagy a mozgólépcsőn a Batthyányin, aztán a végén megkér az anyukád, hogy nézd meg a kezed és feketék az ujjaid, mint a korom. Ez kábé mindenkivel megesik. A szereplőim legutóbb a szellőző csatornában bújnak el, és megdöbbenve tapasztalják, hogy mennyire menthetetlenül koszosak lettek. Hát így.

Amúgy pedig élvezem, hogy a szereplőim nem szupergyerekek. Tehát ha elbújnak valaki elől, szinte biztos, hogy lebuknak, ha füllentenek, lebuknak, ha megszöknek, lebuknak… Mint a valóságban. Ahogy én is lebuktam, szinte mindig.

Mind a borítókon, mind pedig a könyvek belsejében is találkozhatunk különböző illusztrációkkal. Milyen mértékben játszol szerepet azok kiválasztásában, megalkotásában? Már tervezéskor is egyértelmű volt számodra/számotokra, hogy illusztrációkkal teszitek majd még érdekesebbé, látványosabbá a történetet?

Az illusztrációk és a könyv kinézete teljesen rám van bízva. Én pedig teljes mértékben Varga Zsoltra bízom magam. Kitalálom mit szeretnék a borítóra, és ő megrajzolja, sokkal jobban. Aztán kitalálom a belső illusztrációkat, a figurákról személyleírást adok és lemásolom az idézetet, amihez tartoznak, és Zsolt máris tudja mire gondolok. Szóval eléggé belefolyok ebbe a munkafázisba, de nem sok dolgom van vele.

A jövőben milyen könyvek borítóján találkozhatunk még a neveddel? Howard Matheu különös eseteire nézve milyen részekre számíthatnak a lelkes olvasók, megosztanál velünk néhány információt? Esetleg más fronton is számíthatunk újdonságokra?

A Könyvhéten jelenik meg két antológia az Ajtók és átjárók a Főnix Könyvműhelytől, valamint a Távoli kolóniák az Ad Astrától. Mindkettőben lesz egy-egy novellám. Az elsőben urban fantasy, a másodikban sci-fi.

Őszre várható az első kalandregényem, ami steampunk környezetben mutat be egy mindent elsöprő forradalmat, egy előítéletekkel teli világban. Fordulatos, nyomozós, akciós regényre kell számítani, aki szeret elrágódni az érzelmesebb gondolatokon, az válasszon majd inkább valami mást.

Aztán szintén ősszel érkezik Howard Matheu következő esete, a Hófehér kelepce. Ez egy hóval elzárt hotelben játszódik majd, ahol a bent rekedt kisiskolás nyomozóink arra gyanakodnak, hogy Anglia legkeresettebb bankrablói szintén az épületben bujkálnak. A szüleik segítsége és a tanárok engedélye nélkül kell majd boldogulniuk, ami épp annyira lesz izgalmas, mint vicces.

Ezt megelőzően lehet számítani két online novellára, az Elcserélt nadrágok-ra és a Nem cs'áltam semmit-re.

Végezetül pedig mit üzennél olvasóidnak/olvasóinknak?

Nos, olvassatok sokat, de néha nézzetek fel a könyvből is, mert az ott a valóság. Érdemes benne megélni néhány jól sikerült percet. Emellett pedig, aki még nem iratkozott fel Howard hírlevelére, ne halogassa tovább: http://howard.hu/hirlevel/

Köszönöm a válaszokat!

Üdvözlettel: Uszáma.