Swift

Rick Riordan: A villámtolvaj


 Már igen régóta rágja a fülem Zsebi, hogy kezdjek hozzá Percy Jackson kalandjaihoz, pláne, hogy én is milyen szinten szeretem a middle grade korosztálynak íródott történeteket. A legnagyobb erősségüket a kalandos cselekményfolyamukban érzem, valamint a szereplők életkorából adódó viccesebb helyzetek kialakulásában. Azzal, hogy a Könyvmolyképző Kiadó megjelentette az új borítóval az egész sorozatot, megadta a végső löketet, hogy a Prológus Middle Grade-hetére elolvassam a regényfolyam első részét. Tekintve, hogy  Riordan nagyon nagy részt operál a mitológiai világgal, így kíváncsian vártam, hogy Bessenyei Gábor kötete után, milyen tekintetben lesz kibontakoztatva az isteni kapcsolatok hálózata. Előfordult már olyan eset, hogy nem aratott elsöprő sikert Zsebi egyik kedvence nálam, de hogy ez most, hogyan alakult, a továbbiakból kiderül.
Író: Rick Riordan
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 376
Eredeti ár: 2999 Ft
Fülszöveg: A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.
 A történetben Percy Jackson életét követhetjük nyomon, ami nem túl fényes, ugyanis hiperaktivitása mellett különböző tanulási problémákkal is rendelkezik, és magatartása sem éppen a legtökéletesebb. Ebből kifolyólag állandóan iskolaváltásra kényszerül a különböző bentlakásos iskolák között. Édesapját nem ismerte, hiszen már születése előtt elhagyta őket, édesanyjára hagyva őt. Percy körül egyre furcsább események történnek, már-már képzelődésnek tűnő esetekkel. Az iskolából eltanácsolva őt, úgy dönt, hazamegy édesanyjához, valamint kiállhatatlan, Büdös Gabe-ként emlegetett nevelőapjához. Innentől kezdve egy különös utazás veszi kezdetét, hiszen kiderül Percyről, hogy nem szimpla halandó, hanem egy félisten. Ilyesmódon kapcsolódnak be történetünkbe a legnagyobb Istenek, és innentől kezdve bonyolódnak a történések és kapcsolati hálózatok. Elindul a nyomozás Zeusz villámjának visszaszerzése érdekében, de mindeközben a túlélés is hangsúlyos elemként játszik szerepet.

 Izgalmakban szerencsére valóban nem szenvedett hiányt a történet, így mindvégig sikerült fenntartani a legapróbb elemeken keresztül is a figyelmem. Kalandossága révén mindig volt egy aktuális probléma, amivel meg kell küzdeni hőseinknek, valamint a felvonultatott helyszínek tárháza is igen nagy volt, ahogy betekintést nyerhettünk egy alternatív mitológiai világ létezésébe. Így, hogy a napjainkba főzte bele az író ezt a világot, mindenki számára sokkal közelebb hozta azt. Szerintem külön kreatív dolog volt Riordan-től, hogy nem az idő szálában, akár időutazást végrehajtva kapcsolja össze a jelennel, hanem a saját világunkba integrálta azokat.

 Mint ahogyan már sok hasonló témájú könyv esetében megtapasztalhatják a gyakorlottabb, tapasztaltabb olvasók, A villámtolvajban is központi szereppel bírnak a jóslatok, amit már az elején a főhősünk elé tárva, felsejtet bizonyos bekövetkezendő momentumokat. Ezek általában nagyon jól szerepelnek a könyvekben, hiszen általa egy keretet ad az egész várható folyamnak, miközben beindítja olvasás közben a fantáziánkat, hogy mi magunk is megfejtsük az egyes sorok értelmét. Szerencsére jelen esetben is nagy húzóereje volt a cselekménynek ez a momentum, és már volt olyan része a jóslatnak, amit jómagam is könnyedséggel fejtettem meg. Nem tudom, hogy ez a gyakorlottságnak tudható be, hogy már kritikus szemmel vizsgálok minden egyes aprónak tűnő eseményt, cselekedet, de még sem érzem negatív élménynek, sokkal inkább egy pozitív megerősítésnek. Ilyesformán ez a gyerekek részéről is egyfajta aktivitást, gondolkodásra való késztetést okoz, ami aztán mindenképpen pozitív élménybe fordul át, amennyiben a fő téma leköti az adott olvasót.

 Szereplők tekintetében elég széles spektrumon szerepelnek mitológiai szereplők, bár ez, mint ahogy korábban kiemeltem, nem is olyan meglepő. Szerintem a fiatal korosztály számára is sikerült ezt úgy beleintegrálni, hogy az ne hasson túl töményen, így a sorozat részeiben kellő töménységben szerepeltetni őket és hozzájuk tartozó tulajdonságaikat. Az egyik bevett szokást, miszerint a kötet végén felsorolva, mintegy névmutatóként összefoglalva a személyeket, és tudományos leírásaikat, méginkább segít kialakítani a pontos képet ezekről. A legjobb ebben, hogy mindezt nem direkten, hanem Percy kalandjain keresztül teszi az író, akivel szerintem szinte bárki tud azonosulni, vagy ha nem is azonosulni, de kedvelhetősége miatt, szórakoztató mivolta mellett befogadni. Kétségkívül ő volt számomra is az a személy, aki a legnagyobb húzóereje volt az egész történetnek.

 Végeredményben tehát sikerült Zsebinek lenyűgöznie, és a mostani esetben nálam is egy újabb kedvencet sikerült találni. Kíváncsi leszek, hogy a fő történetszál, milyen módon fog kibontakozni a továbbiakban, és a most még csak csipetnyire bemutatott világ, hogyan fog működni a későbbiekben. Mint, ahogyan a Magisztérium sorozatnál érzem, jelen esetben is egy olyan kötetről beszélhetünk, mely igazán alkalmas lenne arra, hogy megszerettesse a fiatal korosztállyal is az olvasást. Annak, aki esetleg még nem forgatta kezében ezt a fantasztikusnak ígérkező sorozatot, mindenképpen fokozottan ajánlom pótolni. Ha pedig egy fiatalabb olvasót szeretnénk megnyerni, és kicsit a könyvek világa felé orientálni, akkor is bátran nyomjuk a kezébe. A siker nem maradhat el.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Instagram