Scott Sigler: Feltámadás


 Nagyon szeretem a GABO Kiadót, ugyanis nem egy kedvencem származik az ő palettájukról, így a Prológuson zajló tematikus hetükhöz kapcsolódva, természetesen én sem maradhatok ki belőle. A Feltámadásra egy könyvesboltban való bóklászásom során leltem rá, igazából a borítója volt az első, ami felhívta a figyelmem rá, így egyből le is kaptam a polcról, és el is olvastam a fülszövegét. Nem sokat sejtet, mindössze annyit, hogy a legnagyobb disztópikus művek ötvözeteként lehetne legjobban definiálni a történetet. Ez számomra bőven elegendő volt, ugyanis nagy rajongóként tekintek ezekre a kötetekre. Ami szintén szerepel a könyvön, mintegy javaslatként, hogy mielőtt hozzálátnánk az olvasásához, semmiképpen se akarjunk többet tudni a történetről, nevekről, mint amennyit az önmagában elárul, ugyanis így lesz a legnagyobb meglepetés, és az izgalmak is így fognak legjobban kibontakozni. Igyekszem a továbbiakban mindenféle spoiler nélkül beszámolni az élményeimről, mert bizony nem szenvedtem belőlük hiányt.
Író: Scott Sigler
Kiadó: GABO
Oldalszám: 360
Eredeti ár: 3490 Ft
Fülszöveg: Scott Sigler, New York Times bestseller író egy lehengerlően izgalmas trilógiával jelentkezik Az éhezők viadala, A beavatott és Az útvesztő hagyományában. Fiatalok csoportja ébred egy titokzatos, zárt térben, mit sem tudva arról, hogyan kerültek oda. Nem emlékeznek arra, kicsodák, csak arra, hogy születésnapjuk van. Kiszabadulva egy folyosóra jutnak, amelyben egy régen dúlt háború maradványaira bukkannak, és amely látszólag a végtelenbe tart… és egy félelmet nem ismerő fiatal lánynak kell az élükre állnia, hogy válaszokat és kiutat találjon.
 Az alap, ahol egyből találhatjuk magunkat nem sokkal több, mint amit a szereplők tudnak, hiszen a már megszokott érzéssel kelnek a fiatalok, nem emlékeznek konkrétumokra, csak néhány halvány emlékkel rendelkeznek. Jelen esetben nem is a név, ami megragadt mindannyiuk számára, hanem hogy aznap töltik 12. születésnapjukat, bár testi viszonylatban szintén furcsaságokba ütköznek. Furcsa emberek, furcsa helyzetek, furcsa hely. Mindezek ellenére kénytelenek csapatba verődve, egymásban bízva, vagy éppenséggel kételkedve működni. Természetesen a csoporton belüli hierarchia sem fogja megkönnyíteni helyzetüket, mindamellett, hogy azt sem tudják, merre tartanak, kik is ők valójában, vagy egyáltalán hol vannak.

 Én személy szerint imádom azokat a sztorikat, ahol nincs minden az olvasók elé téve, hanem akár a homályos szemüvegen keresztüli tapasztaláson keresztül kell a szereplőkkel felfedezni a világot. Egyrészt ekkor szépen, fokozatosan adagolva kaphatjuk egy összetettebb rendszernek a darabkáit, valamint ezzel összhangban az izgalmak és éppen annyira elhúzottan érkezhetnek. Természetesen ennek megvannak a hátulütői is abban az esetben, ha többet szeretne mutatni ezáltal az író, mint ami valójában is kialakulhat a végére. Érdekes megfigyelni, hogy az egyes kötetekbe ez hogyan is érvényesül, kicsit megvolt bennem a félsz, hogy aztán majd koppanni fogok a végén, és semmi újat sem fog majd nyújtani számomra a Feltámadás, de szerencsére ez ahogy egyre inkább haladtunk előre, úgy látszott elhomályosulni.

 További félelmem ilyenkor, hogy mivel sok azonos történetet olvastam, egyszerűen ráunok minden momentumára, és egysíkúvá, kiismerhetővé válnak ezek számomra. Talán a közepénél volt néhány olyan pont, mikor már vártam egy nagyobb fordulópontot, vagy kicsit több elcsepegtetett információt. Közben faltam az oldalakat, mert mindig volt valami aktuális izgalmi faktor, ami fenntartotta a figyelmem, szóval az "ingerszegény" környezet ellenére is sikerült Scottnak úgy alakítania a csoportbeli szerepeket, hogy önmagukban véve is izgalmasak legyenek. Ez viszont már abszolút a saját egyediségét bizonyította számomra. Egy bizonyos ponttól kezdve már fel is hagytam a hasonlításokkal, és szimplán elkezdtem élvezni ezt az egészet.

 Szereplők tekintetében elég vegyes felhozatallal találkozhatunk, a különböző jellemvonások szépen megmutatkoznak ebben a környezetben. A főszereplő volt nekem, akit legközelebb éreztem magamhoz, egyik központi mozgatóelemként talán ez nem is annyira meglepő. Sokat emlegetem azt a bizonyos környezetet, amire sajnos nem jöttem rá magamról, hogy mit is takar, pedig miután megtudja az olvasó, leesik neki, hogy mennyire triviális is mindaz, amik előtte még furcsaságnak számítottak. Szerelmi szál szerencsémre szinte meg sem jelenik, miközben azért néha érzékelhető egy "szerelmi háromszög", de nem a klasszikus értelemben véve, és tényleg csak elhanyagolható mértékben.

 Összességében örülök, hogy rátaláltam a trilógia első részére, és kíváncsian várom, hogy végül hogyan is bontakozik ki mindaz, ami ebben a kötetben elkezdődött. Szerintem sikerült úgy írnom a könyvről, hogy konkrétan semmit sem árultam el róla. Tényleg sokat tesz hozzá az élményhez, ha mindenki saját maga tapasztalja meg mindezt. A történet további rejtelmei mellett a borítóra is nagyon kíváncsi leszek, remélem, hogy az egyszerű, de nagyszerű vonalat fogják majd erősíteni azoknál is. Akik szeretik a disztópiákat, azok szerintem ezt is hamar megkedvelik, ha még nem csömörlöttek meg a jellegzetes történetvonásoktól.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.


0 Megjegyzések