Kathy Reichs: Virals - Kincsvadászok


 Mint azt tudhatjátok, és az első rész értékelésében is említettem, a sorozat első két részére egy nyereményjátékon tettem szert, így ez a bejegyzés Lexa és  Fumax kiadó jóvoltából jöhetett létre.
 A Fertőzöttekhez hasonlóan a tervezők ennek a résznek is a történethez illő borítót kölcsönöztek. Már ránézésre is (ha a címből nem lenne elég nyilvánvaló) megállapíthatjuk, hogy hőseink valamiféle kalózkincses kutatásba kezdenek, ami bár már rengeteg könyv (és film) alaptörténetéül szolgál, szerintem soha nem megy ki a divatból, mindig tud újdonságokkal szolgálni az olvasók (és nézők) számára.
Író: Kathy Reichs
Kiadó: Fumax, Budapest, 2014
Oldalszám: 424
Eredeti ár: 3095 Ft
Fülszöveg: Kathy Reichs, a New York Times sikerlista-vezető írónő regényei szolgáltatták az alapját a most is futó Dr. Csont tévésorozatnak. A Virals volt az első ifjúsági regény-sorozata, ami időközben már több kötetesre bővült, és a sorozat egyre sikeresebb.
Tartalom:

Egy kincs, amelynek nyoma veszett. Veszélyes kalandok. Halálos ellenségek.

Tory és barátai még hozzá sem szoktak a félresikerült orvosi kísérlet nyomán kialakult rendkívüli képességeikhez, amikor arról értesülnek, hogy be akarják zárni szüleik munkahelyét, a Loggerhead szigeten működő LIRI intézetet. Ez azt jelentené, hogy a Fertőzötteknek életük legkeményebb kihívásával kellene szembenézniük: az elválással. Amikor Tory tudomást szerez Anne Bonny, a híres kalóznő évszázadok óta elveszett kincséről, a falka kockázatos tervet sző. Útjuk váratlan akadályokhoz, ördögi csapdákhoz, és rémisztő földalatti alagutakhoz vezet. Csakhogy kiderül, mások is kutatnak a kincs után, ezért a hajsza könnyen végzetessé válhat. De hőseink jól tudják: az elveszett kincs megtalálásához, az intézmény és barátságuk megmentéséhez dörzsölt, erős és összeszokott falkára van szükség!

A Dr Csont – regényeivel világhírűvé vált írónő a Virals- Fertőzöttek sorozat második kötetében sem takarékoskodik az izgalmakkal, amelyeket szokása szerint fanyar humorával fűszerez. A kalózok szerelmeseinek is ajánlott regény, önmagában, kerek egészként is olvasható.

 A történet elején egy kis betekintést nyerhetünk a múltba (1720), méghozzá Anne Bonny, a híressé vált kalóznő szemszögéből olvashatunk egy kisebb részletet. Ezután visszatérünk a jelenbe és ismét Tory életébe csöppenünk. Amellett, hogy a fertőzöttek csapata még mindig próbálja feltérképezni képességeiket, egy másik problémával is szembe kell nézniük, ugyanis Tory apja bejelenti, hogy bizonyos problémák miatt hamarosan bezár a LIRI kutatóintézet. Ennek hatásaként a fertőzöttek szülei kénytelenek új munka után kutatni, és ezzel megpecsételve jövőjüket, amit nagy valószínűséggel a továbbiakban egymástól teljesen eltávolodva kellene tölteniük. A csapat ezt a tényt természetesen nem szívesen fogadja el, ezért mindenképpen elhatározzák valamilyen módon megpróbálják megakadályozni ezt a folyamatot. Tory egy képnek, és egy titokzatos öreg úrnak köszönhetően megismerkedik Anne Bonny, a híres kalóznő, és az állítólagosan elrejtett kincsének történetével. Bár helyzetük elég kilátástalan, és a kincs megtalálása is elég kétséges, Tory és barátai nyomozásba kezdenek. A nyomozás során rengeteg megfejtésre váró rejtély és probléma vár rájuk, ugyanis mások számára is érdekessé vált a kincs, ezzel még jobban megnehezítve tervüket.

 Talán az újdonság ereje miatt (no meg az első részben engem jobban lenyűgözött a sztori) a Fertőzöttek egy picivel jobban tetszett, és így míg arra 5 csillagot adtam, erre a részre 4 csillagot tudok adni. Mielőtt bővebben kifejteném a véleményem hozzá kell tennem, hogy mint a fülszövegben is írják, ez a kötet az első résztől teljesen függetlenül is, ugyanis a fontosabb történésekre az írónő magyarázatot ad ebben a részben is. Ez abban az esetben is nagy segítség, ha már túl régen olvastad az első részt, így nem kötelező az újraolvasás. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitívum, a végén nem kell attól tartani, hogy függővége lesz a történetnek.

 Míg az első rész főként az ifjúság részére íródott krimi volt, ezzel ellentétben most inkább (sokak által az Indiana Jones-hoz hasonlított) kaland volt a jellemző a történetre. Az Indiana Jones-os hasonlattal abszolút egyet tudok érteni, hiszen itt is rengeteg vers, kép, szimbólum várt hőseink megfejtésére. Izgalmas volt velük (de leginkább Toryval) gondolkodni, és megpróbálni előrevetíteni az események kimenetelét. A legizgalmasabb jelentek számomra a csapdákkal teli földalatti nyomozós részek voltak. (De hát milyen kalózkincses sztori lett volna, ha nem lennének benne rég elfeledett, csapdákkal védett helységek?!)

 Ami szintén említésre méltó, hogy kincsvadászaink nyomozása egyáltalán nem zökkenőmentes. Amikor már mi olvasók is próbálunk (NEM! nekem nem sikerült, újabb nyomokat próbáltam keresni) beletörődni, hogy sajnos nincs több nyom, kutatás, akkor Tory fantasztikusan talál valami apróságot. És amit az írónőnek ismét sikerült eljátszania velem, az első részhez hasonlóan (de ebben a részben sokkal nagyobbat csattant), most is teljesen más irányba vezetett a "gonosz" személyével kapcsolatban úgy, hogy nem is számítottam rá.

 A szereplők között nagy változás nem történt, ami miatt maradt is egy kis hiányérzetem. Ez a rész is főként Toryra épül (ő viszi a hátán az egész csapatot). Hi hozta a szokott poénos formáját, ami nekem baromira szimpatikus volt. A többiek pedig "csak úgy vannak", de nagyon remélem, a következő részekben nagyobb hangsúlyt kapnak ők is. (Szerelmi szálat egyáltalán nem érzékeltem, de ebben is biztos vagyok, hogy a későbbiekben megjelenik.)

 Összességében nem csalódtam a sorozatban, kíváncsian várom a következő részek magyar megjelenését. Ajánlom azoknak, akik szerették az első részt, de kalandvágyó, nyomozni szerető olvasóknak is.

Értékelés:
Borító:
Kedvenc karakter(ek): Tory, Hi.

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések