Naomi Alderman: Engedetlenség


 A Prológus 21. Század Kiadóhoz kapcsolódó hetén egy olyan KULT könyvről hoztam most nektek értékelést, amire már egy ideje felfigyeltem. Bevallom őszintén, hogy főként a könyv külseje volt az, ami megfogott, ugyanis korábban megvásároltam a szintén Naomi Alderman nevével jelzett A hatalom című könyvet. Ekkor megfogadtam, hogy ilyen minőségű és izgalmas alaptörténetű könyvek mellett nem tehetek mást, minthogy beszerzem a kiadói sorozatba tartozó összes elérhető darabot. Mostanában főként könnyedebb olvasmányokkal volt dolgom abban a kevéske időben, amit olvasással tudtam tölteni, úgyhogy már igazán vágyakoztam egy elgondolkodtató, szépirodalmi magaslatokba nyúló történet iránt. Sikerült-e beváltania az első olvasott KULT könyvemnek a hozzá fűzött reményeimet? A továbbiakból kiderül.

Író: Naomi Alderman
Oldalszám: 256
Eredeti ár: 5999 Ft
Fülszöveg: Ronit ​Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció.
De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején.
Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt.

Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye – az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával 2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.
 A könyvben betekintést nyerhetünk az ortodox zsidók mindennapjaiba, ahol a zárt közösségük minden tagja a vallás szigorú, de közben biztonságot nyújtó szabályai mellett él. Éppen ezt hagyta el annak idején Ronit, aki New Yorkban kezdett új életet. Teljesen érthető régen meghozott döntése, ugyanis Ronit leszbikus, és ezt a vallás egyáltalán nem nézi jó szemmel, talán jövője sem lett volna, amennyiben a többiekkel marad. Vagy mégis? Esti hasonló cipőben jár, azonban ő mindezt megpróbálta elnyomni önmagában, és a vallás szerint létezni. Hiába mindig is régi szerelme, Ronit jár a fejében, időközben összeházasodott Ronit nagybátyjával, Doviddal. Ronit mit sem tud erről, azonban édesapja, a vallási közösség vezetője halálakor kénytelen hazatérni, és ezzel teljesen felbolygatni az otthoni zsidó közösség életét. Vajon milyen szerepet játszik a felmenőinktől kapott hit életünkben? Teljesen új életet lehet kezdeni egy vallásos közeg elhagyása után? Milyen károkat okozhat bennünk az elfojtás? Engedetlenség lenne mindez?

 Naomi Alderman könyvében a legnagyobb hangsúlyt a három főszereplő gondolataira teszi. Mindent azokon keresztül tapasztalhatunk, és legnagyobb részt nem is konkrét jelenetleírásokkal, hanem sokkal nagyobb részben a gondolatok, érzések kavarodásával tűzdelt megjelenítésekkel találkozhatunk. Esti részeihez kapcsolva az ortodox zsidósággal járó minden egyes kis szokást, hagyományt, amely feltételeket be kell tartaniuk, minden karakter gondolataiból árad, de közben a fejezetkezdések is egy-egy ilyen momentumot emelnek ki. Ezek milyen módon épülnek be sok év alatt az egyes személyek mindennapjaiba, hogyan vélekednek róla, mennyire éreznek ellentmondásokat önmagukban ezekről? Szépen mindegyik ki is ütközik. Érdekes, hogy ez a fajta ábrázolásmód sokkal hatásosabbá, hitelesebbé tud válni az olvasó szemében.

 Nagyon örülök, hogy a másság kérdését egy vallási zárt közösségben bontakoztatta ki az írónő. Egyrészt a másságot nem szimplán a "kihez vonzódunk" szemlélettel szerette volna letudni, hiszen már az önmagában is elég nagy kiütközést jelenthet a közösségből, ha nem tartod be a szigorú szabályokat, másként vélekedsz dolgokról. Mindeközben pedig másik oldalról nézve, attól mert bizonyos vallási elemeket másként értelmezel, ugyanúgy érezheted a saját magadénak azt az adott hitet. Vajon az lenne a hit alapvető funkciója, hogy mindenki egyformán gondolja ugyanazt az adott közösségen belül? Mennyire lehet engedni az egyéniségeknek? Mennyire férkőzhet be mindez a mindennapjainkba? Rengeteg kérdés felmerülhet a történet folyamán az olvasóban, érdemes ezeket kiragadni, és a könyv továbbgondolásaként foglalkozni ezekkel.

 További meghatározó karaktereink életében a család, társas kapcsolataik alakulása, csoporton belül betöltött szerepük. Leginkább a Ronit-Esti-Dovid hármas működését érdemes kiemelten megfigyelni. Kicsit talán különösnek, meglepőnek is találhatjuk az egyes egymással történő cselekedeteiket. Másrészt érdemes külön-külön is megfigyelni a vallási közösségen belül betöltött szerepeiket. Nyilván Ronit okozza a legnagyobb fejtörést számukra, hiszen ő már elhagyta őket, máshol él új életet, de közben szerintem kevesen gondolnák, hogy menny vívódással kell megküzdenie, melyeknek egyértelmű okozója a múltbéli elnyomás. Aztán ott van még Dovid, aki nem akar több lenni annál, mint ami eddig volt, nem szeretne vezetői pozícióba lépni, mégis akkora nyomást helyeznek rá. Lehet hogy mégsem megy minden olyan gördülékenyen, mint ahogyan azt sokan szeretnék a külvilág felé mutatni.

 Összességében egy érdekes hangulatú történetet kaphat az az olvasó, aki betekintést nyer az Engedetlenségbe. Nem egy könnyed műről beszélünk, és nem is az a fő célja a könyvnek, hogy végül óriási meglepetéseket, nagyszabású finálét kapjunk, bár a maga módján ezt is biztosítja. Ehelyett már a legelejétől kezdve igen komoly témákat boncolgatva mászhatunk be az ortodox zsidósággal valamilyen kapcsolatot alkotó személyek fejébe. Azoknak az olvasóknak fokozottan ajánlom, akik szeretnek egy témával kapcsolatban a dolgok mélyére ásni, és a lehető legtöbb oldalról szemlélni azt. Továbbá azoknak, akik szeretnek gondolkodóba esni az olyan könyvektől, melyek szerepe nem csak a könyv olvasásának végéig tart.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.


0 Megjegyzések