Swift

Juhász István: Menekülés a Földről


 Mint tudjátok, gyakran játszom különböző nyereményjátékokon, a múlt év végén így találtam rá az Álomgyár kiadóra, ahol éppenséggel hírlevél feliratkozós, kódbeküldős játék zajlott. Január elején kaptam egy e-mailt, hogy én vagyok az egyik szerencsés, aki választhat a kiadó által eddig kiadott könyvek közül. El is kezdtem bújni a jobbnál-jobb könyvek listáját, így találtam rá erre a könyvre is. Elsősorban szeretném megköszönni az Álomgyár kiadónak a nyereménykönyvet, valamint a sok-sok segítséget e-mailen keresztül, ugyanis egy kicsit problémás nyertesnek bizonyultam. Na, de vágjunk is bele!
Író: Juhász István
Kiadó: Álomgyár, 2014
Oldalszám: 272
Eredeti ár: 2790 Ft
Fülszöveg: A világ elpusztult, a Föld halott. Az emberiség maradéka a fénytől elzárva, egy földalatti kolónián várja a teremtők eljöttét, hogy elhozzák számukra a felemelkedést. A mindenható egyház a Főpap vezetésével harcot vív a lázadókkal, akik terrorakcióikkal veszélyeztetik a kolónia felemelkedését. Ervin, az egyszerű munkás, olyan felfedezést tesz, mellyel önmagát, és szerelmét is veszélybe sodorhatja. Hirtelen megfordulni látszik a világ és már semmi nem annak tűnik, ami volt. De mit fog tenni? Vajon kik az emberiség valódi ellenségei? Mi történt a Földdel? Mit tervez a Főpap? Kik azok a teremtők és mikor jönnek el? Vagy talán már itt is vannak? Egy könyv egy lehetséges jövőről, a manipulációról, a fanatizmusról, a hataloméhségről, és az ezzel szembeszálló bátorságról, hitről és szerelemről.
 Az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésem az a könyvnek a borítója, ugyanis nekem nagyon tetszik. Az eddigi bejegyzéseimből pedig már kiderülhetett, hogy rajongok a posztapokaliptikus (valamint disztópia) könyvekért. Amikor kezembe vettem a könyvet a már említett szép borítón kívül a könyv nagysága tetszett meg. Végre egy olyan könyv, ami nem foglal sok helyet, így akár utazás közben is bátran el lehet olvasni.

 Szerintem nagyon sokat elárul a történetről (és úgy igazából az egész könyvről), hogy kevesebb, mint egy nap alatt kiolvastam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad az egész történet. Szépen felépített, eseményekkel teli, és egy pillanatra sem "ereszt el magától". Az apránként adagolt információknak köszönhetően olyan váratlan fordulatokat tartalmaz, hogy azt lehetetlen (vagy legalábbis nagyon nehéz) előre megmondani.

 Történetünk szerint egy nagy háborúnak "köszönhetően" az emberiség egy földalatti kolóniába, külön negyedekbe csoportosulva élnek. A munkásnegyedben dolgozó Ervin olyan dolgot talál, ami alapjaiban véve megváltoztatja a felépített rendszer, és annak vezetői által mutatott képet. Nem nagyon szeretnék spoilerezni, hogy mindenkinek megmaradjon az olvasás-, és felismerés élménye. Címszavakban: kapzsiság, hazugságok, összeesküvés-elméletek, lázadók, bujkálás, bizalom... Ami még szintén nagyon fontos, hogy a mostani világra nézve elgondolkodtató az elképzelt világkép. Nagyon hosszan kifejthetném véleményemet erről a témáról, hogy hová juthatunk, ha továbbra is az önzőség lesz az emberek fő motiváló ereje. Ez több szempontból is negatív irányba indulhat, mind társadalmilag, mind természeti kincseink kiaknázásában. Úgyhogy a fantasztikus történeten kívül mindenképpen jól leszűrhető az emberiség (jelen esetben az olvasók) számára a tanulság.

 Talán ez az első olyan könyv (amit eddig olvastam), ahol nagyon is élethűre sikeredtek a szereplők. Nem címlapokról kilépő, topmodell embereket ismerhetünk meg, hanem teljesen hétköznapi külsejű, és gondolkodású személyeket. Így sokkal jobban tudtam azonosulni velük. A személyiségeken kívül az érzelmek kifejezése is abszolút profizmusra jellemző. Ezek közül Ervin és István barátságát emelném ki.

 Összegezve tehát jogosan kerül a kedvenc könyveim élvonalába. Remélem, hozzám hasonlóan még nagyon sokan fogják megszeretni, és sokkal nagyobb figyelmet fog kapni a könyv. Ezek után biztos vagyok benne, hogy nagy érdeklődéssel fogom követni Juhász István munkásságát, és mielőbb várom következő könyveit.

Értékelés:
Borító:
Kedvenc karakter(ek): Ervin, István, Csaba.

Üdvözlettel: Uszáma.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Instagram