Swift

A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben


 A könyvvel egy nyereményjáték során találkoztam, így történt az, hogy a facebookon a Holdárnyék-sorozat követője lettem. Ezen az oldalon az író egy felhívást osztott meg, miszerint bloggerek jelentkezését várja, akik szívesen írnának az első részről. Nagy lelkesen jelentkeztem is, ezzel egy újfajta kihívás elé állítva magam. Elsősorban nagy köszönet az írónak, valamint a Főnix Könyvműhelynek!

 A borító nagyon jól adja át, a könyvben is szereplő Moonshadow hangulatát, örülök neki, hogy inkább az egyszerűségre törekedtek a készítők, és még így is sikerült figyelemfelkeltő külsőt létrehozniuk. A fekete (sötét) háttér és a fehér, különböző méretű, típusú betűk is nagyon jól harmonizálnak egymással. (Ami nem mellesleg a kedvenc színpárosításom.) De ami leginkább tetszik, hogy a könyv gerince is külön "kidolgozást" kapott, ahol az egyik szereplő mellett, az általam kedvelt betűtípusok (itt) is megjelennek. Már előre látom, hogy milyen jól fog kinézni az egész sorozat egymás mellett.
Író: A. M. Aranth
Kiadó: Főnix Könyvműhely, 2014
Oldalszám: 360
Eredeti ár: 2980 Ft
Fülszöveg: Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.
A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.
 A sorozat felvezető részében betekintést nyerhetünk Amy Soleil életébe, ezáltal pedig sok rejtéllyel körülvett, ködös Moonshadow város, és iskolája történetébe is. Amynek és ikertestvérének, Garynek rögös utat kellett végigjárniuk, hiszen az állandó költözködésüknek köszönhetően újra és újra meg kellett küzdeniük a beilleszkedéssel járó problémákkal. Most végre úgy érzik, Moonshadowban megtalálták helyüket: jó pár új barátra tesznek szert, akikkel elindítják közös zenekarukat; az iskola sem hasonlítható régi iskoláikhoz, mivel különleges hagyományokkal rendelkezik, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a diákok egyéni igényeikre. Minden tökéletesnek tűnik addig, amíg Amy különös jelekre kezd felfigyelni. Szülei és nővére, Ashley, olyan eseményekről, helyekről ejtenek szót, amelyekről még egyszer sem hallott. Ha ez nem lenne elegendő, egy közösségi oldalon rátalál magára és ikertestvérére is. Miközben zenekaruk karrierje felfele szárnyal, újdonsült barátaikkal nyomozásba kezdenek, ám a végkifejlet korántsem egyszerű, egy olyan titokra derül fény, ami mindannyiuk életét megváltoztatja. Tudom, hogy a legtöbb könyv max. pontot szokott tőlem kapni, de nem tehetek róla, hogy szinte csak jó könyveket fogok ki. Most sincsen másképp, hiába szeretnék is hibákat keresni, tudom, hogy a későbbiek folyamán még jobban megnyílik előttünk a fantasy világa.

 Először is nekem nagyon tetszettek az otthoni, hétköznapi jelenetek. Néhány véleményben olvastam, hogy sokkal pörgősebben, a fantasy részre koncentrálva, jobb történet kerekedett volna belőle. Szerintem meg sokkal jobb volt így apránként, a jelek alapján, "átkapcsolódni" az első rész végkifejlete felé (ami ugye a sorozat alappillére lesz). Az is problémának bizonyult néhol, hogy a csapat túlságosan hamar szokott össze, és a siker is túl könnyen jött a zenekar számára. Nyilván, ha nem így történt volna, akkor pedig az lett volna a baj, hogy túl klisés lett a sztori. Nekem sikerült ezektől elvonatkoztatnom, és örültem sikereiknek, bár számomra mégsem ezek a történések voltak a figyelem központjában. Sokkal inkább érdekelt az apróbb jelek, különös történések megfejtése, a város és iskola felépítése, a szereplők (és főként a "háttérben" lévő felnőttek) megértése, "megfejtése". A végén pedig sok mindenre fény derül, de ezzel annyi újabb kérdés vár megválaszolásra, és újabb konfliktus helyzetek alakulnak ki, hogy már alig várom a folytatás olvasását.

 A szereplők között egy olyan személyt sem tudnék mondani, aki negatív lett volna számomra. Kedvenceim természetesen az ikerpár, de nővérüket sem hagyhatom ki a felsorolásból. Nagyon tetszett, hogy annak ellenére, hogy mindig "húzzák" egymást, mindig kiállnak egymás mellett. Így, hogy teljes mértékben "jelen lehettem" életükben, mindennapjaikban (még a legapróbbnak hitt történésekben is), sokkal könnyebb volt azonosulni velük. A fiatal csapat életében (a könyv vége felé) kibontakozó érzések olvastán viszont kicsit fogtam a fejem. A szerelmi háromszögek, ezek után elbújhatnak örökre, de olvasás után úgyis mindenki meg fogja érteni. A felnőttek közül Thomas, a portás és Arnold Iras, az iskola szigorúnak tűnő igazgatója emelkedtek ki számomra a többiek közül (bár a többi tanár is igazán karakteresekre sikeredtek).

 Ha részese szeretnél lenni egy újfajta fantasztikus kalandnak, akkor mindenképpen olvasd el a sorozat első kötetét. Én úgy gondolom, hogy ez egy igazán nagyszabású történet kezdete, és mivel nemrégiben meg is jelent a második rész (amit egyébként már meg is rendeltem) így még inkább ajánlott elkezdeni az olvasást. És, hogy egy kicsit kedvezzek is nektek, figyeljétek az oldalt, hiszen hamarosan egy nyereményjáték keretében ti is hozzájuthattok ehhez a könyvhöz.

Értékelés:
Borító:
Kedvenc karakter(ek): Amy, Gary, Arnold Iras, Thomas.

Üdvözlettel: Uszáma.

You Might Also Like

17 megjegyzés

  1. Szia!
    Nekem is nagyon tetszett a könyv, várom is a második részét :)
    Bár volt pár dolog, amit apró logikai bakinak fogok fel, hiszen ha egyszer nem isznak soha alkoholt hogy nem üti ki őket az abszint már az elején? Oké, Amynél és Graynél foghatjuk különleges voltukra, de a barátaik nem azok...
    Viszont a ködös megoldás nagyon-nagyon tetszett. Egyedi volt, és végre nem egy személyt kaptam főgonosznak :D
    A játékra: Zsófi Szofi Fruzsina Szabó néven jelentkeztem :) Facebookon keresztül

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy te is szeretted a könyvet. Én az alkoholos részektől próbáltam eltekinteni, mivel mint írtad, apró logikai hiba.
      Köszönöm jelentkezésed, 1 dolog kivételével minden rendben is van. A dobozban azt is jelölted, hogy követsz molyon, viszont ez elmaradt sajnos. A játék végéig viszont még van lehetőséged ezt pótolni! (Amennyiben ez elmarad, természetesen mivel a kötelezőeket teljesítetted, ezért a többi "cetli" marad a kalapban.)

      Törlés
  2. Fülszöveg alapján annyira nem keltette fel a könyv az érdeklődésemet először, de a véleményed miatt most már még is csak érdekel :) Jó lenne megnyerni akkor tuti elolvasnám.
    A játékra Alexandra Könczöl néven jelentkeztem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésed, és köszönöm, hogy jelentkeztél! A feladatok hibátlanul teljesítve, úgyhogy már csak egy kis szerencse kell, én mindenesetre szurkolok! ;)

      Törlés
  3. Csatlakozva az elöttem szólóhoz, nekem sem keltette fel az érdeklődésemet a fülszöveg, de amit írtál a könyvről tetszett, aztán láttam hogy meg lehet nyerni, ez külön király! :) Szóval jelentkezek én is Bakos Eszter néven Facebookon keresztül!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon jó hallani, hogy sikerült felhívnom a figyelmed erre a nagyon jó kis könyvre. A feladatok hibátlanul teljesítve, úgyhogy már csak reménykedni kell, hogy te leszel a szerencsés. ;)

      Törlés
  4. Még nem olvastam a könyvet, de remélem most a nyereményjátéknak köszönhetően megtehetem. Emma G. néven vagyok a kalapban, ha minden igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél, a beküldött feladatok teljesítve, már csak a szerencsén (és a Rafflecopteren) múlik, hogy esetleg te olvashatod majd a könyvet.

      Törlés
  5. Egy újabb könyv amit el kell olvasnom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így látod! Ha elolvastad, akkor szívesen olvasnám véleményedet is. Amennyiben pedig szeretnéd megnyerni, jelentkezz az első nyereményjátékomra, ahol ezt a könyvet lehet megnyerni. (Amennyiben pedig már jelentkeztél, kérlek jelezd felém, hogy milyen néven tetted, ugyanis én nem látlak a jelentkezők között.)

      Törlés
  6. Szia!
    Még nem olvastam a könyvet, de ha a kezeim közé kerülne, akkor tuti nem menekülne és kiolvasnám :P :D
    Jelentkezem Szalai Vivien néven facebookon keresztül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      A nyereménypéldány már itt reszket a polcomon. :D
      Örülök, hogy jelentkeztél, sok szerencsét! ;)

      Törlés
  7. Orbán Lászlóné2015. április 25. 21:26

    Szívesen elolvasnám a könyvet, sok jót hallottam róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy felkeltette érdeklődésed. Sok sikert! ;)

      Törlés
  8. Jó kis bejegyzés, felkeltette az érdeklődésem a könyv. Már szinte a kezemben érzem, és olvasom. :) A játékra Edina névvel jelentkeztem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm kommented, mindent tökéletesen kitöltöttél. Hajrá! ;)

      Törlés
  9. örülök, hogy megnyertem nálad ezt a könyvet, mert másképp nem ismertem volna meg, ami nagy hiba lett volna.

    VálaszTörlés

Instagram