Könyvhéten megjelenő könyvek


 Nemrégiben még a Könyvfesztiválról számoltam be nektek, de olyan gyorsan telik az idő, hogy immáron a 86. Ünnepi könyvhétről írok. Ha esetleg valaki nem ismerné a rendezvényt, és a hozzá kapcsolódó programokat, akkor a Könyvhét hivatalos oldalára kattintva kicsit többet is megtudhat az országos szinten is több helyszínen megtartott rendezvényekről. Ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem, akkor én is részt veszek majd a pesti programok valamelyikén, de erről még írni fogok a facebookon, molyon.

A rengeteg program mellett, sok könyves megjelenésre is számíthatunk, ezek közül próbálom meg összegyűjteni azokat, amelyek fokozottan felkeltették érdeklődésemet. A listámon még szerepel Moskát Anita: Horgonyhely című könyve is, de arról külön bejegyzésben írtam nektek. Valamint az utolsó képen szereplő Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek, amihez még nem találtam fülszöveget.

Cím: Unwind – Bontásra ítélve
Író: Neal Shusterman
Kiadó: Könyvmolyképző
Fülszöveg: Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? 
Szép új világ? 
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket. 
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik. 
Te vajon túlélnéd?

Cím: A császár pengéi
Író: Brian Staveley
Kiadó: GABO
Fülszöveg: A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.
A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.
Brian Staveley regénye egy vibrálóan izgalmas és feszült játszmákkal teli trilógia első kötete, amelyet máris Brandon Sanderson, George R. R. Martin és Patrick Rothfuss műveihez hasonlítanak.


Cím: Feljövök érted a város alól
Író: Pék Zoltán
Kiadó: Agave
Fülszöveg: Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.
Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.
Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.



Cím: A gólem és a dzsinn
Író: Helene Wecker
Kiadó: GABO
Fülszöveg: Chavát egy kabbalista mágiát űző rabbi keltette életre a tizenkilencedik század végén egy férfi kívánságára, aki feleségre vágyott – ebbe az agyaggólembe azonban szokatlan módon emberi kíváncsiságot plántáltak. Miután Chava gazdája meghal a tengeren, a gólem egyedül érkezik meg New Yorkba, ahol útmutatás nélkül, önmagának kell boldogulnia.
Ahmad dzsinn, a tűz teremtménye, aki az ősi szír sivatagban született. Évszázados rabságából egy manhattani bádogos szabadítja ki, Ahmadot azonban egy törhetetlen vaspánt továbbra is ehhez a világhoz láncolja.
A gólem és a dzsinn a helyüket keresik az Újvilágba özönlő emigránsok között. Hiába ellentétes a természetük, egy véletlen találkozást követően barátságot kötnek. Hamarosan ráeszmélnek, hogy egy óvilági hatalom a nyomukba eredt – és ez a létüket fenyegető sötétség fontos döntés elé állítja őket.


Cím: Hétfő csont nélkül
Író: Kathy Reichs
Kiadó: Fumax
Fülszöveg: Egy montreali pizzéria pincéjéből három fiatal lány csontváza kerül elő. Tempe Brennan megoldatlan gyilkosságokat sejt, miközben a sekély sírhantba temetett maradványokat vizsgálja, annak ellenére, hogy a jó állapotú csontok csak kevés használható nyomot szolgáltatnak.
Tempe-nek nem csupán a gyilkossági csoport egy prominens tagjának makacsságával kell megküzdenie, aki szerint a csontok már évszázadok óta itt hányódnak, hanem az égszínkék szemű Andrew Ryan nyomozóval folytatott viszonyával is, amely kényes fordulóponthoz érkezett.
Amikor azonban a radiokarbon vizsgálat igazolja Tempe megérzését, hogy a holttestek mellett heverő rejtélyes antik gombok ellenére a gyilkosságok a közelmúltban történtek, az antropológusnőnek még azelőtt meg kell találnia a gyilkost, hogy az újra lesújthatna. Maga Tempe és elrontott házassága elől hozzá menekülő régi barátnője is céltáblává válik.
Kathy Reichs, a helyszínelős thrillerek királynője ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak ezzel a feszült, tragikus fordulatoktól sem mentes regénnyel, amelyet szokás szerint egyedi humorával fűszerez.


Üdvözlettel: Uszáma.

2 Megjegyzések

  1. Az Unwind nagyon jó, ma reggel fejeztem be *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira várom már én is, hogy olvashassam! :) Remélem én is így fogok vélekedni, mint te, az olvasás után. (Bár egy ilyen eredeti történettel szerintem lehetetlen melléfogni...) :)

      Törlés