Leslye Walton: Ava ​Lavender különös és szépséges bánata


 Ismét felülkerekedett rajtam a borítómániás énem, úgyhogy ennek köszönhetően írhatok most értékelést nektek a Prológus Romantikus hetének keretein belül. Alapjáraton nem gondolnám, hogy felkeltette volna az érdeklődésem a könyv története, így lényegében ismét a külsőnek köszönhetem, hogy megismerhettem ezt a különös, de közben mégis szép belsőt, amit rejtett. A cím abszolút találó ebből a szempontból, nem is tudnék ezeknél a jelzőknél illőbbet találni hozzá így olvasás után. Nehéz lesz összefoglalnom, hogy mik is kavarognak most bennem Ava Lavender életével kapcsolatban, melyet minden oldalról próbált megközelíteni az író. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ez egy élethű sztori lesz mindenféle furcsaság nélkül, akkor el kell keserítsem. A misztikum minden egyes sorát teljes mértékben átitatja, miközben a közölni kívánt mondanivalók hada ennél életszagúbb már nem is lehetne. Kicsit ellentmondásosnak tűnik? Azt hiszem, igazán különleges történetre leltem, de nézzük sorjában.
Író: Leslye Walton
Kiadó: GABO
Oldalszám: 264
Eredeti ár: 2990 Ft
Fülszöveg:  „A szerelem bolonddá tesz.”

Úgy tűnik, a bolond szerelem a Roux család osztályrésze, és Ava Lavender, a madárszárnyakkal született lány örökségének kulcsa is. Ava felderíti Franciaországból Seattle-be költözött, különös családja még különösebb, huszadik századon átívelő történetét, miközben egyre inkább vágyik arra, hogy helyet kapjon a közönséges emberek között. Végül felkészületlenül kimerészkedik a világba, amely még nem döntötte el, leánynak vagy angyalnak tekinti-e őt.
Ava és családja élete egy napon fordulópontra jut, amikor megnyílnak az ég csatornái, esőcseppek és tollak záporoznak alá, és Ava sorsa mindörökre megpecsételődik.

Elbűvölő, költői történet sóvárgásról, vágyról és a szerelem fájdalmáról.
 Maga a történet valóban Ava Lavender életét hivatott bemutatni, mintegy keretbe zárva azokat a furcsaságokat, amik vele, valamint családjával történtek. Ava szárnyakkal születik, így a felmenőknek a múltját megismerve juthatunk el, mintegy családfa ismertetés közepette, a születésig, majd a későbbi évek történéseinek tapasztalói is lehetünk. Hamar ráébredhetünk, hogy nem csak ama tény, hogy szárnyakkal született főszereplőnk a legfurcsább, hanem a múltban is rengeteg furcsábbnál furcsább események, szereplők játszhattak szerepet abban, hogy eljuthassunk ahhoz a bizonyos kezdőponthoz. Balszerencsés események, apró jelek, különös szagok, szellemek, halál, be és be nem teljesülő szerelmek, a romantikának a legkülönfélébb, köznapinak semmiképpen sem mondható formái.

 Ha már romantika, akkor nem mehetünk el szó nélkül, hogy milyen módon is jelenik ez meg Ava Lavender különös és szépséges bánatában. Azáltal, hogy a múlt szereplőit is nagy számban vonultatja fel, így a szerelem, szeretet többféle mivoltát is bemutatni hivatott Leslye. Kétségkívül nagyon szépen operál is ezzel, olyan formáit is bemutatva, mint a be nem teljesülő szerelem, az elérhetetlennek tűnő epekedés, családtagjaink, életünk résztvevői iránt érzett szeretet, vagy akár egy elborult elme sóvárgása egy felsőbbrendűnek vélt "teremtmény" irányába. Érdemes a dolgok mögé látni, hiszen ebben a történetben valóban minden egyes szónak jelentése van, minden esemény összekapcsolódik egy másikkal, és ezzel egy végeláthatatlan utazásnak lehetünk résztvevői.

 Ami legnagyobb erőssége az írásnak az a különleges hangulat, amivel minden egyes sor átitatott. Kellő elvontságának köszönhetően kicsit komorabb, de nehezen megfogható légkört tapasztalhatunk az oldalakon. Ez talán annak is köszönhető, hogy nem egy gyorsan rohanó tempót diktáló eseményfolyam, ellenben egyáltalán nem mondanám eseménytelennek ezt a közel 300 oldalt. Akik szeretik a lassabb cselekménnyel rendelkező történeteket, azoknak ez mindenképpen egy jó választás lehet. Néha érdemes egy kicsit lassítani és elveszni azokban a jelentéktelennek vélt apróságokban, miközben gondolatainkat teljesen szabadjára engedhetjük.

 Felvonultatott szereplők tekintetében sokféle karakterrel találkozhatunk az események folyása alatt, és az írónőnek sikerült úgy megalkotni őket, hogy mind különlegesek legyenek. A legjelentéktelenebbnek tűnő személynél is sikerült kialakítani azt a kis kapcsot, ami miatt fontossá válik a hangulat átadásában. Ha kicsit jobban megvizsgáljuk a női karaktereket, akkor beláthatjuk, hogy mindvégig a családfa anyai oldalára kiélezve vonultatott fel történeteket, emellett olyan erős nőket tárt elénk, akik igazán figyelemreméltóak. Ebben egy kicsit érdemes mélyebben is elmerülni, hiszen akár a nemi szerepek kritikájaként is szemlélhetünk a férfi-női kapcsolatok alakulásának milyenségében.

 Összességében egy érdekes utazásban sikerült részesülnöm, melyet azoknak erősen ajánlok, akik szeretnek gondolkodni, miközben szépen lassan előrehaladva egy különös történet rajzolódik ki előttünk. A könyv lezárását tekintve nem is tudtam volna szebbet elképzelni, lezártnak lezárt, mégis annyi kérdésünk merülhet fel, így az utána is garantáltan a fejekben fog kavarogni. Az emberi kapcsolatok gyönyörűséges leírásának formája madártollak formájában hullnak alá. Felkészültél?

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések