Ann Aguirre: Menedék


 Könyvfesztiválos nagyon kedvező 1000 Ft-os beszerzésem után várnia kellett egy kicsit a könyvnek a polcomon, hogy kiolvassam. Disztópia rajongóként már jó ideje a kívánságlistám elemét képezte, így kíváncsiságom sem volt kisebb.  Borítóját tekintve egy fokkal jobb kinézetre számítottam, ugyanis nem tudom, hogy csak az én példányom ilyen, de az élénk kék szín, mint a képen, a fényes felületen nem igazán látszódik, sokkal inkább sötétebb, fakóbb valójában. Emiatt veszített egy pontot, de ettől eltekintve nagyon tetszik (tetszene) a trilógia egységes borító felhozatala. (És, ha ez nem lenne elég, ráadásul húgom sikeresen megtörte a borító sarkát, így egy nagy "repedés" keletkezett rajta... Extra információ vége.)
Író: Ann Aguirre
Kiadó: Fumax, 2012
Oldalszám: 274
Eredeti ár: 2995 Ft
Fülszöveg: A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
 A történeten keresztül egy olyan világba csöppenünk, ahol az emberiségnek csak nagyon kis része maradt életben, és különböző okoknál fogva a legbiztosabb számukra az volt, ha a föld alá menekülnek. Így alakulhattak ki egymástól teljesen elszigetelt, saját szabályrendszerrel rendelkező társadalmak. Pikken, a frissen vadásznővé avatott lányon keresztül ismerhetjük meg saját társadalmát (az Egyetem enklávét), ahol vadásznőként azt a feladatot kapta, hogy társaival együtt a veszélyes csatornarendszerekbe, ahol a vérszomjas lényeket, a Korcsokat legyőzve kell eleség után kutatnia. Társával, Fakóval arra a megállapításra jutnak, hogy a Korcsok már nem hasonlítanak a régi (eszeveszett öldöklésen alapuló ételszerzési szokásaikra) énjükre, sokkal inkább megfontoltaknak, összeszedetteknek tűnnek. Eközben az enklávéjukban sem alakul minden zökkenőmentesen, így Pikk és Fakó száműzetésre ítéltetik, kénytelenek felmenni a Pikk számára oly ismeretlen és félelmetes világba.

 Összességében véve már a fülszöveg alapján is rájöhettünk, hogy ebbe a könyvben is a már jól megszokott disztópikus elemeket fogjuk találni. Van akinek ez elmondhatatlanul tetszik, és még nem is un rá ezeknek a felépítésére, valamint vannak azok, akiknek vagy nem fekszik a téma, vagy a túláradó kliséket már nem díjazzák. Én egyelőre még a rajongó típusba tartozom, de azért nem árt odafigyelni, hogy többféle témakör felé nyisson az olvasó, és így kisebb esély van arra, hogy ráununk egy adott témára. Valószínűleg, ha az eddig olvasott könyvek elején olvasom a Menedéket, akkor elsöprő sikert aratott volna, de még így is azt érzem, bizonyos tekintetben tudott újat mutatni, viszont kisebb hiányosságokat is véltem benne felfedezni.

 Elsőként egy zárt közösség határai közé kerülünk, ahol elsősorban az Egyetem enklávé szabályait, lakóinak mindennapjait ismerhetjük meg. Izgalmas volt megfigyelni, hogy a mi életünkben teljesen hétköznapinak számító tárgyak, írások egy más értékrendet követő, külső behatás miatt más életet folytató társadalomban miként változnak meg a funkciók a mindennapokban betöltött szerepükben, sokkal inkább "bálványozott", megbecsült dolgokká avanzsálódtak. Mi sem szemlélteti jobban, mint a 16 életévüket betöltöttek névadási ceremóniája, ahol mindenki tárgyakról, azok tulajdonságairól kapja nevét. Másokkal ellentétben nekem tetszett ez a változatosság, egyediség.

 A tárgyak mellett szintén fontos szerepe van az élelemnek is, ugyanis ezekben a földalatti alagútrendszerekben nem túl sok lehetőség adódik azoknak megteremtésére. A kereslet-kínálat alapján kereskedhetnek egymás között akár élelemmel, akár régi idők tárgyaival, a különböző enklávék. A másik engem érdeklő változás a viselkedésbeli alkalmazkodáson túl a testi változások a földalatti élet hatására. Ezt nem az Egyetem lakóin, hanem egy másik, szintén föld alatt rejtőzködő társadalmon figyelhetjük meg, hogyan alkalmazkodtak érzékszervezik, testrészeik, testfelépítésük ehhez az életmódhoz. Örültem volna, ha a velük eltöltött idő sokkal nagyobb lett volna, de vezetőjüket, Dzsengut így is nagyon megkedveltem.

 Szintén nagy pozitívum volt a főszereplő, Pikk személyisége, aki hihetetlenül jól kidolgozott karakter. (Társával, Fakóval ellentétben, ez a sok rejtélyesség néha már kezd sok lenni...) Végre egy olyan főszereplő, aki nem akarja megváltani a világot (legalábbis egyelőre), és mindvégig sikerül hűnek maradnia magához, annak ellenére, hogy milyen nagy harcos is valójában. További pozitívum volt látni, hogy a Pikk számára új dolgokat miként éli meg, ezekkel az aprónak tűnő leírásokkal sokkal élethűbbé vált személye.

 Már az elején világossá válhat számunkra, mire számíthatunk, ha a női főszereplőnk egy férfi vadásztársat kap maga mellé, de itt is sikerült teljesen más irányba elvinnie az írónőnek, és ez a verzió sokkal inkább elfogadhatóbb volt számomra. Na és nem is ez a történet főszála (tényleg nagyon csekély részben jelenik meg a történetben), sokkal inkább az izgalmakra, harcokra, előrehaladásra tudtam koncentrálni, de mégis tartogat még kapcsolatukra nézve is izgalmakat a további kötetekre, amit bár meglepő mégis kíváncsian várok.

 Amit leginkább hiányoltam az a magyarázat, vagyis, hogy mi miatt lett ilyen a világ, hogyan alakultak ki a Korcsok... Ezt az írónő a könyv végén lévő jegyzetben pótolja, de akkor sem értem, hogy miért ez lett a kivitelezése a dolognak. Ugyanis, ha azt szerette volna, hogy az olvasók csak később szerezzenek ezekről tudomást, akkor az első rész végén nem magyarázza pluszban a dolgokat. Ezt sajnálom, hogy semmilyen módon nem sikerült beépítenie a történetbe.

 A másik dolog az utolsó oldalakon várt izgalmak, esetleg egy függővég hiánya volt. Egy sorozatnál, trilógiánál ezek szerintem elmaradhatatlan elemek, és nincs is annál jobb érzés, mint amikor egy nagyon várt folytatást elkezdek olvasni. A folytatásokra ezektől függetlenül biztosan sort fogok keríteni, remélem a későbbiekben kisebb hiányérzetem lesz.

Értékelés:
Borító:
Kedvenc karakter(ek): Pikk, Dzsengu.

Üdvözlettel: Uszáma.

3 Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek veled a könyvvel kapcsolatban, nálam is megmaradt a hiányérzet egészen a könyv végéig, hogy mégis miért kellett a föld alá menekülniük? Mi volt az a világméretű katasztrófa ami erre késztette az embereket és ami miatt ilyen lények mutálódtak? (Nekem az nem tetszett a borítóban, hogy folyton felkunkorodott :"D)

      Vii chan

      Törlés
    2. Időközben kaptam egy olyan tájékoztatást, hogy a sorozat előzményeit a Foundation című kis novellában elolvashatjuk, ha utánanézel még fan fordítást is találhatsz belőle, de eredeti nyelven is megtalálod. Remélem azért tényleg kapunk benne magyarázatokat, igyekszem mielőbb elolvasni. ;)

      Törlés