Book A Sloth Club #0 doboz - Unboxing


 Egy nagyszerű külföldről átvett kezdeményezés magyar verziójáról számolhatok be nektek, amely nem más, mint a Book A Sloth Club (BASC) doboza, tele fantasztikus könyves, minden hónapban adott tematikához illeszkedő meglepetésekkel. Az első mintadobozt csak könyves bloggerek, vloggerek kapták meg, így ilyen módon, hozzájárulhatunk egyrészt a dobozok minél szélesebb körben való megismertetéséhez, másrészt a BASC csapatának is a további fejlesztésekkel kapcsolatban. Szerencsére egy olyan csapatot ismerhetünk meg így a dobozon keresztül, akik minden felvetett ötletet, problémát nagyon vásárló-, könyvmolycentrikussá tesznek. A továbbiakban a dobozról, designról, tapasztalatokról számolok be nektek, továbbá egy kedvezményre jogosító kuponkódot is találhattok majd, melyet a későbbi hónapok folyamán is felhasználhattok majd.

 Elég érdekesen indult a "kapcsolatunk" a csomaggal, ugyanis valamilyen hiba folytán a házszámunk felírásakor 18-ból 5 lett, így kisebb kavarodás után tudtam csak átvenni, így már tűkön ülve vártam, hogy vajon mit is rejthet ez az első mintadoboz. Már a kiszállítás előtt egyértelművé tették, hogy ez, ahogyan az nevéből is adódik, valóban csak egy minta. Azaz a továbbiakban sokkal többféle kézműves, könyvekhez kapcsolódó dolog, extra fog a dobozokba kerülni, ez csak a körülbelüli állapotot takarja. Ilyesformán a témájával sem voltunk tisztában előre, így kinyitásakor valóban nagy meglepetés érhetett minket.

 Külsejében, mint ahogyan sok bloggertársam már említette, kicsit zavaróan hatott az összképre a dobozon lévő szállítási adatokat tartalmazó papír, melynek leoperálása alkalmával többeknél a doboz felületéről is váltak le darabok, azonban én szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis szépen le tudtam róla szedni. Szerencsére a csapat, annyira komolyan veszi a visszajelzéseket, hogy a továbbiakra már megálmodtak egy kicsit átváltoztatott verziót, amit IDE kattintva meg is tekinthettek. Már ebből is láthatjátok, hogy mennyire felhasználóbarát ez az egész kezdeményezés, mint ahogyan nem csak ezt vették figyelembe, hanem a szállítási költségek miatt nagyobbra duzzadó összegeket is a dobozok esetében, így az eredeti tervhez képest 1000 Ft-al olcsóbban juthattok majd hozzá a következő havi termékekhez.

 És akkor jöjjön a lényeg, vagyis a doboz belseje. Külön örülök, hogy már a belsejében található dolgok csomagolására használt anyag is esztétikus volt, szóval ezt remélem a továbbiakban is megtartja a csapat, esetlegesen különböző szín összeállításokkal mindegyik dobozt egyedivé lehet tenni. A csomag tetején találhatunk mindig egy aktuális listát, amiben felsorolják, hogy pontosan mivel is találkozhatunk a dobozban. Ennél külön tetszik, hogy a termékek készítőit is megtalálhatjuk, tehát bármelyik elemét visszakereshetjük, tehát arra is van lehetőségünk, hogy privát úton is megtalálhassuk azokat. Jelen esetünkben ezeket a kézműves, egyedi ajándékokat két keksz, egy fürdőbomba és egy szárított gyümölcstea alkotja. Személy szerint főként a kekszeknek és a teának örültem legjobban, de a fürdőbombának is nagyon jó illata van. A későbbiekben ezek szerepét az aktualitásokhoz mérten átveszik majd egyéb extrák is.


 Mint ahogyan azt már ti is láthatjátok, végül az "Állati" csomag elnevezést kapta a doboz, így ehhez kapcsolódó egyéb extrák is meglapultak benne. Köztük 3 db képeslap, melyből 2 Roald Dahl nevéhez kapcsolható. Egyéb extraként egy mancsnyommal ellátott mágneses könyvjelző is szerepelteti magát a könyvön, melyet kicsit később vettem észre, mint a többit, azonban ez volt az egyik kedvencem a csomagból. Természetesen a könyv volt az, ami elsöprő örömöt okozott, ugyanis már egy jó ideje kinéztem magamnak Lauren Fern Watt: Egy kutya bakancslistáját, szóval ezzel már megvett magának kilóra a doboz. Ha ilyen és ehhez hasonló kötetekre számíthatunk a továbbiakban is, akkor úgy gondolom, hogy a legtöbbünket örömmel fog eltölteni a doboz lényegi eleme már önmagában is.

 Amivel egy kicsit még közelebb tudják hozni az olvasókhoz, akár a külföldi írókat is, az a csomagban található kis levélke, ami jelen esetben Laurentől származik. Szerintem ez egy nagyon jó megközelítése a dolognak, már csak egy kicsit esztétikusabbá, mindenki számára érthetővé kellene tenni, így tökéletesítve azt. Gondolok itt akár arra, hogy magára a keményebb anyagból készült lapra kerülhetne már egyből az üzenet, másrészt pedig egy egyszerű kis fordítással gondolni azokra, akik esetleg nem értik meg az eredeti nyelven íródott leveleket.


 Összességében tehát számomra elképesztően pozitív csalódás volt az egész mintadoboz is, így még kíváncsibbá tettek az éles dobozokat illetően. Első körben 100 vásárlónak volt lehetősége a novemberi "Álom és varázslat" dobozt megvásárolnia, ami már pár óra alatt gazdára is talált, így a következő hónapoknál érdemes szemfülesnek lenni, de szerintem a mennyiség emelésén is fokozatosan dolgozni fog a csapat, szóval senki se keseredjen el. Addig is mindenképpen érdemes megjegyezni a PROLOGUS10 kuponkódot, aminek vásárláskor történő beírásakor 10% kedvezményt kaphattok a Book A Sloth Club webshopjában. Ha van ötletetek, vagy csak szimplán érdeklődni szeretnétek, akkor akár a honlapjukon, vagy facebook oldalukon is kereshetitek őket. :)

Író: Lauren Fern Watt
Kiadó: Libri
Oldalszám: 320
Eredeti ár: 3490 Ft
Fülszöveg: Ez ​az egyedülálló, bájos, hol mulatságos, hol pedig szívbe markoló történet a legjobb bizonyossága annak, hogyan inspirálnak minket négylábú társaink. Gizelle élete lenyűgözően szép lecke arról, amit a kedvenceink tanítanak nekünk: élvezzük a kalandokat, szeressünk feltétel nélkül, és váljunk olyan emberré, amilyenek szívünk mélyén mindig is lenni szerettünk volna.

Lauren magával viszi termetes, angol masztiff kutyáját a főiskolára, majd később első, aprócska New York-i lakásába is – mert Gizelle nemcsak egy kutya, hanem lakótárs, lánytestvér, a legbizalmasabb barát, futó- és étkezőpartner is.

Gizelle és Lauren együtt élik át az első szerelmet, az első munkahely kihívásait, a lány anyjának küzdelmeit a drog- és alkoholfüggéssel, és a nagyvárosban való felnőtté válás minden örömét és nehézségét. Ám Gizelle váratlanul megbetegszik, és Laurennek hirtelen szembesülnie kell azzal, hogy leghűségesebb társa élete nem tart örökké. Készít egy bakancslistát, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a számukra hátralévő közös időből…
Üdvözlettel: Uszáma.


0 Megjegyzések