Megvadult emberek disztópiája

 Kétségkívül a Vadak szigetének első és legszembetűnőbb erénye a borítója. Nekem is ezt keltette fel a figyelmemet első blikkre, azután pedig a könyv fülszövege, témája volt, ami tovább is vitt. Annak idején a disztópiák voltak azok a történetek, amik bevonzottak, hogy minél többet olvassak, ezért külön kíváncsi voltam, hogy Rory Power mit hoz majd ki a műfajból, a könyv alapötletéből. Ezt az értékelést pedig a Prológus Winter Wonderland projektjére készítettem, nézzetek be hozzánk további ajánlókért is! Most pedig vágjunk bele, hogy milyen viszonyom is lett a könyvvel...

Író:
 Rory Power
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 368
Eredeti ár: 3999
Fülszöveg: Lassan kezdődött. A járvány eleinte csak a tanárok közül szedte halálos áldozatait, idővel azonban a diákok körében is terjedni kezdett. Megváltoztatta a testüket, és most már mintha idegenek lennének. A Raxter Lányiskola tanulói már másfél éve karanténban vannak a Tox miatt, és ez fenekestül felforgatta az életüket. A világ többi részétől elvágva egy szigeten élnek, és csak magukra számíthatnak. Nem mernek kilépni az iskolaépületet körülvevő kerítésen arra a területre, ahol a Tox már az erdő fáit is elvadította és veszélyessé vátoztatta. Nem tehetnek mást, mint várják a betegség ellenszerét, amellyel hitegetik őket. Ám amikor Byatt nyomtalanul eltűnik, Hetty mindent elkövet, hogy megtalálja legjobb barátnőjét. Még a karantén szabályait is megszegi, és szembeszáll minden fenyegetéssel és borzalommal, amely a kerítésen túl vár rá. Eközben arra is rájön, hogy van valaki, aki még közelebb áll a szívéhez, és hogy a szigeten zajló események mögött a valóság minden képzeletet felülmúl.
 A történetet két szereplő szemüvegén keresztül szemlélhetjük váltott szemszögből. Akinek a legtöbb rész jut, az Hetty, ezáltal főként az ő érzelmeinek boncolgatásán van a hangsúly. Barátnője, Byatt narrálásával is kapunk néhány fejezetet, de nála tényleg csak fel-fel villantva egy, két történést. Maga az alaptörténet fokozatosan bontakozik ki, szépen sorban tudhatjuk meg ennek a rejtélyes vírusnak, és az általa a sziget lánylakóinak életére gyakorolt hatásokat. Találunk némi romantikát is a lapok között, de nem a leghangsúlyosabb mértékben.

 A legizgalmasabb pontja a sztorinak kétségkívül magának a járványnak az emberekre gyakorolt hatásai. Talán azért is érdekes, mert az írónő úgy alkotta meg a tüneteket, hogy minden személyre más-más hatással bír. Ezeknek fejtegetéseit, azzal kapcsolatos titokzatosságokat tökéletes módon adagolja olvasóinak. A végén természetesen kiderül, hogy mi is okozza a sokszor végzetes galibát. Itt azért már éreztem jó néhány kivetnivalót a kivitelezésre való tekintettel. Az utalgatások annyira egyértelművé tesznek dolgokat, hogy aztán elmarad a nagy bumm, és abban sem vagyok biztos, hogy annak szeretett volna az író hangsúlyt adni, amire én gondolok.

 Ahogy írtam, a szerelmi szál nem volt mérvadó számomra. Nem tudom, hogy csak nekem nem tűntek fel dolgok a könyvben, a "szerelem" teljes kibontakozása előtt, de egy bizonyos pillanat, ahol ez kicsúcsosodott, ott nagyon meglepődtem. Valahogy nem éreztem ennek a dolognak a helyét ott. Persze egyáltalán nem azzal van gondom, hogy lányok közötti érzelmekről van szó.

 Összességében elmondható, hogy én sajnos nem értettem meg, mire is futott ki ez az egész. Nehezen találom a hangsúlyokat, igazán újat sem tudott mutatni az írónő azon túl, hogy maga a Tox milyen izgalmakat tartogathatott volna magában. Egy-két jeleneten kívül nagyon izgalmasnak, mozgalmasnak sem mondanám, és a karakterekben lévő belső feszültségek sem kompenzálták ezeket. Nem mondom, hogy senki sem fogja megtalálni a közös hangot ezzel a könyvvel, de inkább a témában kezdőknek tudnám ajánlani, beugró szintnek lehet, hogy valakinek megfelel majd.

Értékelés:    
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések