Annyira szeretem ezeket a természethez kapcsolódó ismeretterjesztő könyveket, mint a Fagyott világok, hogy nem is volt kérdés, hogy ebbe a kötetbe is mennyire szeretnék belepillantani. Gyerekkoromban is nagyon szerettem ezeket, és néhány könyvet közülük azóta is a könyvtárom darabjának tudhatok, hiszen nagyon próbáltam már akkor is vigyázni rájuk. Valószínűleg ezért is érdeklődtem aztán a biológia iránt, bár aztán egyetemen nem a legjobb élményeim kapcsolódnak a növény- és állatismeret tárgyakhoz.
A kötet tartalmából láthatjátok, hogy részletesen körüljárja a sarkvidékek különböző területeit. Megismerhetjük az ott uralkodó viszonyokat, jellemző állatvilágukat, azoknak minden érdekes jellemzőjével, jegyével, mely mind azért alakulhatott ki, hogy ezeken a területeken minél inkább boldogulni tudjanak, a számunkra nem éppen legideálisabb körülményekhez. Bár ennek kicsit ellentmond, de azért az emberek is megfordulnak ezeken a vidékeken, hisz városokat is találhatunk ezeken a területeken. Az itt jellemző életet is próbálja a kötet bemutatni, hogy méginkább teljes képet kaphassunk róla.
A hiteles és informatív szövegezésen túl a képeket imádom ezeknél a könyveknél. Nagyon esztétikusan tudják megcsinálni a HVG-nél ezeket az ismeretterjesztő köteteket, így az olvasónak tényleg olyan érzése lehet, mintha ő maga is ellátogatna ezekre a vidékekre. A valódi fotók keverednek rajzol elemekkel, és ez nagyon, de nagyon jól működik, egyáltalán nem "gagyi" hatást keltve, ami olykor előfordulhat ennél a fajta stílushasználatnál.
Az egyes részeknél szó esik a klímaváltozásról, valamint külön fejezetrész is tartozik ehhez. Azt gondolom, hogy ma már nem is lehet emellett szó nélkül elmenni már a gyerekekkel való könyvfeldolgozás közben sem. Kézzelfogható tippeket is ad ebben a témában, de azért kiemeli, hogy mekkora szerepe van a kormányzati és nagyvállalati résztvevőknek, hiszen lássuk be, hogy nélkülük magánemberként nem igazán sokra vihetjük a folyamat lassításában.
Remélem sok gyerkőcnek a polcára kerül majd ez a gyönyörű kötet, melyről aztán sok-sok izgalmas közös beszélgetés alakulhat ki a minket körülvevő világ érdekességeiről.
Üdvözlettel: Uszáma.
0 Megjegyzések