Az istenek játékai pont azt vegyíti első blikkre, amit én kifejezetten szeretni szoktam. Tele van istenekkel, illetve mitológiai utalásokkat, melyeket Rick Riordan könyveiben szerettem meg igazán. Másrészt a viadalok világa sem áll távol tőlem, hisz elég sok disztópia használja alap kiindulópontként ezt. És lássuk be, hogy nem hangzik rosszul, amikor ez a kettő vegyül egymással, így esett a választásom erre a könyvre. Nem mellesleg pedig mostanában kifejezetten rákattantam a fantasy könyvek olvasására, és ezt különösen élvezem.
A történetben tehát az az alap kiinduló pont, hogy 100 évente az istenek megrendezik a Choneftirit, ami egy viadal. Ennek nyertes istene lesz az elkövetkezendő időszak uralkodója, így igencsak fontos az istenek számára, hogy jól szerepeljenek ezeken. Na, de ott jön a csavar, hogy nem ők maguk küzdenek meg egymással, hanem mindannyian választanak maguk helyett egy embert, akik az ő általuk tervezett próbákon állnak ki. Hádész ezen a versenyen nem szokott részt venni, de ebben az évben kivételt tesz, és természetesen főszereplőnket, Lyrát választja.
A mitológiai világfelépítése, valamint a különböző viadalok ötletessége szerintem nagyon jól működött. Minden istenség különböző versenyszámokat talált ki, melyek valahogyan kapcsolódnak az általuk képviseltekhez. Ez elég sok számot jelentene, de ezek nem is váltak aztán unalmassá, ugyanis pont olyankor ugrottunk egy-egy nagyobbat, amikor szükség volt arra. A világ teljesen logikusan felépített, a versenyzők különböző ereklyéket, jutalmakat is kaphattak, melyek szintén nagyon izgalmassá tették az előrehaladást.
Tetszett Lyra személyiségében, hogy mennyire tenni akar másokért is, és nem enged ebből még akkor sem, ha más ellene van. Nagyon empatikus, ezáltal könnyen a másik helyzetébe tudja magát képzelni. Másrészről azért több ponton nem értettem egyet néhány karakter működésével kapcsolatban. Nem tudom, hogy csak nekem voltak-e magasak az elvárásaim, de én ledöbbentem, amikor kiderült egy-két karakterről, hogy nem tizen-huszonévesek, hanem van, aki már negyven pluszos. Néha Lyra sem tudott szerintem igazodni eredeti korához, így kérdés számomra, hogy nem lett volna jobb, ha alacsonyabb korosztályt lő be az írója.
Persze, ami miatt ez lett, az a túlfűtött, romantikus részek, mert persze abból se volt hiány. Megmondom őszintén, hogy ezekre kevésbé számoltam hangsúlyosságot tekintve, hiszen a fülszöveg is inkább a fantasy részeket emeli ki. Véleményem szerint, bár egyes függőségi, naiv nézeteket értek az egyes karakterek háttértörténetére való tekintettel, de sok esetben sajnos a szexualizált jelenetek iránti hype volt, ami vitte a könyv íróját. Kérdéses számomra, hogy mennyire torzítja ez az olvasók szerelemről, romantikáról alkotott meglátásait. Ezt jobban építhette, kidolgozhatta volna az írónő.
Összességében tehát sok férfitestben ámuldozó részt tartalmaz a könyv, ami nem kifejezetten kedvez a férfi olvasóknak, azonban, ha ezeket lehámozzuk, akkor egy egészen jó irányba tartó történetet kaphatunk, ami elindult valami sokkal nagyobb felé, mint amit most itt a kezdésnél kaphattunk. Az biztos, hogy izgalmas lezárást kapott a könyv, így kíváncsian várom, hogy mikor jön magyarul a folytatása, valamint abban már kicsit tudatosabb, logikusabb szálakat kezd-e használni az írónő a romantikus szálakra vonatkozólag is.
Üdvözlettel: Uszáma.
0 Megjegyzések