A legfontosabb kérdések azok, amelyekre senki sem tud válaszolni. - Valódiak voltunk


 A Valódiak voltunk borítója olyan, amire, ha ránéz a sci-fi kedvelő olvasó, akkor tuti, azt mondja, hogy na ez nekem kell. Érdekes ez a fajta vonzódás, mert azért ezen a borítón minden is van, ami olvasás nélkül eléggé furcsán hathat, tekintve itt akár elemekre vagy színekre is. Mindenesetre a fülszöveg már ráerősít, jó helyen jársz: szimuláció, valóságot megcáfoló különleges látnivalók. Kell ennél több?

Cím:
 Valódiak voltunk
Író: Daryl Gregory
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 480
Eredeti ár: 6480
Fülszöveg: JP és Dulin évtizedek óta elválaszthatatlan barátok. Amikor JP megtudja, hogy a rák agresszíven visszatért a szervezetébe, Dulin úgy dönt, hogy tartoznak maguknak még egy nagy, utolsó közös kalanddal. Egyhetes buszos túrára indulnak Észak-Amerika Lehetetlenjeihez, a fizika törvényeit meghazudtoló anomáliákhoz és földrajzi csodákhoz, amelyek hét évvel korábban kezdtek felbukkanni, közvetlenül a Bejelentés után, amely felfedte, hogy világunk csupán egy digitális szimuláció.

Az útitársaik 21. századi zarándokok, és mindenkinek megvan a maga oka, amiért részt vesz a túrán: egy apácanő, aki az eltűnt Istent keresi; egy influenszer, aki híressé tenné még meg nem született gyermekét, nehogy kitöröljék a rendszerből; egy csapat szexmániás nyugdíjas, akik úgy élnek, mintha minden nap az utolsó lenne; és egy professzor, aki bőrruhába öltözött szociopaták elől menekül, akik szentírásnak tekintik a Mátrixot.

Az út minden egyes megállója ráadásul különösebb, mint az előző – egy alagút, ahol nem érvényes az idő, egy gejzír, ahol nem hat a gravitáció, egy motivációs szónok avatár tábora –, miközben mindenki a túra ikonikus végállomása, Szellemváros felé száguld, ahol, utazóink tudta nélkül, talán ott vár bennünket a válasz arra, hogy ki működteti a szimulációt.

Daryl Gregory mesteri stílusban írt regénye izgalmas felfedezőút és nagyszerű filozófiai elmélkedés arról, mi számít valódinak még egy mesterséges világban is.
 

  A történet hét évvel a nagy Bejelentés után játszódik, már a könyv elején megtekinthetjük a turistabuszunk menetrendjét, valamint azt, hogy ki hol ül a buszon, vagyis kik lesznek az utitársaink ebben a történetben. Van itt mindenféle képviselő: fiatalok, öregek, mérnök, író, olvasó, influencer, vallási képviselők, sofőr, idegenvezető és még sorolhatnám. Abban közösek, hogy hét évvel ezelőtt mindannyiuk addigi világfelfogása megváltozott, ugyanis egy üzenet jelent meg a szemük előtt, miszerint egy szimulációban élnek. Most pedig útra keltek közösen, hogy megtekintsék néhány Lehetetlen látványosságot, amit a szimulációt tervezők tettek az orruk elé, ezzel is bizonyítva, hogy az addigi világuknak minden szempontból vége.

 Elsőnek a sok szereplő közötti váltogatást igen nehezen tudtam követni, hogy ki kicsoda, de aztán ez nagyon természetessé vállt, és később már nagyon üdítően operált velük az író. Pont ott következett egy másik nézőpont, ahol kellett, bőven fenn tudta tartani ezzel az írásmóddal az érdeklődést, feszültséget. A sokszínűségük miatt szinte teljes képet kaphatunk arról, hogy egy ilyen helyzetben a mi világunkban hogyan is reagálnának ez egyes csoportok képviselői. Ki-ki hogyan élné meg mindezt, hogyan alakulnának különböző meglévő, vagy éppenséggel újonnan alakuló hitrendszerek.

 A Lehetetlenek is nagyon jó színpadot biztosítanak a történéseknek, van itt minden mi a mi világunkat cáfolja fizikájában, működésében. Kitérve ezekkel az időre, térre, gravitációra, érzékelt valóságokra. Számomra talán a könyv előrehaladása is egy Lehetetlen volt, mert egyáltalán nem tudtam, hová fog kifutni. Az is izgalmas volt, hogy igazából néhány dolgon kívül nem sok minden változott az emberek életében, hiába tudták meg, hogy az csak egy szimuláció. Pontosan ugyanazok a borzalmak és jó dolgok történnek ott is, mint nálunk.

 A könyv legnagyobb erősségei a karakterekben, a köztük lévő viszonyok ábrázolásában és a filozofikus gondolatok megjelenítésében vannak. Érdekes elgondolkodni azon, hogy vajon mi mit tennénk, ha megtudnánk, hogy egy szimulációban vagyunk. Vajon hová helyeznénk akkor a hangsúlyt? Mennyire számítanának a kapcsolataink? Mik is valójában a mozgatórugóink? Másképpen viszonyulnánk a "halálhoz"? A könyv ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbál rávezetni minket, olvasókat. Az utolsó bekezdés pedig egy kicsit összekever mindent, ami addig történt, így lehet, hogy az újraolvasásakor olyanokat is észrevehetünk, amit akkor apróságnak hittünk.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések