A könyv címe rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert annyira hosszú és egyedi, hogy nem lehet elmenni mellette úgy a könyvesboltban vagy a molyon, hogy az ember ne olvasná el a fülszövegét. És mondjuk ki, hogy a borító is igazán egyedi ezzel a kopottas hatásával. Másfelől volt egy kis félsz is bennem a vámpíros történetek iránt a Twilight és a hasonló szerelembe-esek-egy-vámpírral történetek miatt. Viszont ezután bátrabban fogok más, vérszívókat a főszerepbe helyező könyvek után nyúlni (hello Jay Kristoff: Vámpírbirodalom). Újabb közös vendégértékelést olvashattok.
Író: Grady Hendrix
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 464
Eredeti ár: 6480
Fülszöveg: Patricia Campbell élete még sosem tűnt ennyire fojtogatónak. A férje folyton dolgozik, kamasz gyerekei már a saját életüket élik, szenilis anyósa állandó felügyeletet igényel, a napi teendőinek pedig sosem ér a végére. Az egyetlen színfolt az életében a könyvklub: egy összetartó női társaság, amelyet a valós bűnügyek iránti rajongás kovácsolt össze. Találkozóikon ugyanolyan lelkesedéssel beszélnek a Manson családról, mint a sajátjaikról.
Egy este, nem sokkal a könyvklub után, Patriciára rátámad egy idős szomszédjuk – segítségére pedig a férfi jóképű unokaöccse, James Harris siet. Nem sokkal később a művelt, megnyerő külsejű és sokat látott James olyan érzéseket ébreszt Patriciában, amikről már azt hitte, végleg elfelejtette őket. Ám amikor a város másik végén hirtelen gyerekek tűnnek el, Patricia gyanakodni kezd: lehet, hogy James Harris nem az, akinek mondja magát? Talán nem is Brad Pittre, hanem inkább Ted Bundyra hasonlít… vagy valamire, ami nem is ember.
És ami még rosszabb, hogy már beengedte a férfit az otthonába.
James apránként belopja magát Patricia életébe, és megpróbálja elvenni mindazt, amit a nő addig természetesnek hitt – még a könyvklubját is. De Patricia nem adja meg magát harc nélkül ebben a véráztatta történetben, amely egyszerre tiszteleg a legjobb vámpírtörténetek előtt, és mégis egyedülálló módon emelkedik ki közülük.
Könnyedén és viccesen indul a történet, egy tipikus amerikai szomszédságban, ahol az emberek nem zárják a házuk ajtaját, mindenki ismer mindenkit, a gyerekek gondtalanul játszhatnak az utcán, a feleségek pedig könyvklubba járnak, hogy kicsit kiszakadjanak a napi mókuskerékből, ami a családjuk ellátása körül forog. És miről másról olvasnának ezek a nők, ha nem sorozatgyilkosokról, ezzel valami érdekeset, izgalmasat és tőlük valami igazán távolállót hozva az egyhangú mindennapjaikba.
Hendrix fokozatosan építi fel a bonyodalmat. Habár az olvasó számára rögtön egyértelmű, hogy kicsoda/micsoda James Harris, de egyáltalán nem volt unalmas az, hogy erre a főszereplőnk, Patricia hogyan jön rá. Hiszen valljuk be, egy ilyen könyv cím után tudjuk mire számíthatunk az első "vámpíros jelek" után, de ha mindez a valós életben történne velünk, mi is hasonló utat járnánk be, mint a szereplő, ahogy egyre több nyomra bukkanunk és elkezdjük összeilleszteni a kirakós darabkáit.
Patricia szemszögéből egyáltalán nem unalmas végig követni az eseményeket. Személyében egy kedves, segítőkész, intelligens nőt ismerhetünk meg, aki James Harris érkezését megelőzően is már problémákkal küzd, amelyet az új szomszéd személye, nem csak felszínre hoz, de kiegészít más megküzdeni valókkal is. És habár a történet egy pontján Patricia elbukik, mégis képes újra erőt venni magán és ismét szembeszállni ezekkel a problémákkal.
A szomszédság összetartó ereje már a könyv elejétől nagy szerephez jut és egészen az utolsó fejezetig fontos része a történetnek. A feleségek és a házaspárok egymás közötti dinamikái is hitelesen vannak bemutatva, ami jól tükrözi a 90-es évek Amerikáját. Egyik szereplő sincs feleslegesen a könyvben, mindenki hozzátesz valamit a nagy egészhez. Itt nincs kiválasztott, akit megjövendölt egy prófécia, hogy megöli a gonosz vámpírt. Nincsenek legendás fegyverek, amiket az ilyen szörnyetegek ellen készítettek. Itt csak olyan hétköznapi emberek vannak, mint te vagy én, akik a saját problémáik mellé még kapnak egy vámpírt is a nyakukba.
Már az Előszóban felhívja rá az olvasó figyelmét a szerző, hogy: "Ennek a történetnek véres a vége." És nem csak konkrét, hanem átvitt értelemben is így van, a szerző nem finomkodik a szereplőivel a történet közben és végén sem. Mindenkiben nyomot hagynak a történtek, kiben kisebbet, kiben nagyobbat. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza a véresebb történetektől, aki szereti, ha lehet izgulni a karakterekért, ha folyton történik valami és a győzelemhez vér, verejték és kemény munka kell.
Értékelés
Borító:Üdvözlettel: Uszáma és John.
0 Megjegyzések