Nagyon szeretem a novellásköteteket. Ezek között gyakran olvasok horror, thriller, sci-fi írásokat. Ezek a gyűjtemények egy-egy kis rövid történetszeletbe engednek betekintést. Olvastam már több weird fiction irodalmat is, ezek között is sok-sok novelláskötetet. Az Imágó szekvencia és más történetek pont így került a radaromra, már a borítójával közli felénk, hogy itt valami különös lapul majd a sorok között. A weird fiction valahol pont a korábban említett 3 kategóriát vegyíti össze, és ebből adódik az a különös elegy. Pont mint a borítón lévő nyúlványok összekapcsolódása.
Cím: Az Imágó szekvencia és más történetek
Kiadó: Multiverzum
Oldalszám: 448
Eredeti ár: 5990
Fülszöveg: A kozmikus rémtörténetek hagyományához, amelyet olyan szerzők alapoztak meg és tökéletesítettek, mint H. P. Lovecraft, Peter Straub és Thomas Ligotti, csatlakozik Laird Barron díjnyertes szerző, akinek irodalmi hangja a groteszket, az ördögit és az eltorzultat ritka intenzitással és lenyűgöző mesterségbeli tudással idézi meg.
Ebben a Shirley Jackson-díjas kötetben kilenc hátborzongató, kozmikus horrortörténet kapott helyet, köztük a World Fantasy Díjra jelölt kisregény, Az Imágó szekvencia, az International Horror Guild Díjra jelölt Szívószerv, valamint A Fekete Lajhár Körmenete. Ezek az elbeszélések – amelyek mindegyike mesteri alkotás – együttesen egy sokkoló ciklust alkotnak, amelyben torz evolúció, terjedő káosz és rovarszerű kollektív tudat rejtőzik a Föld látszólag békés felszíne alatt.
A történetek színes szereplőgárdát vonultatnak fel: egy kiöregedett CIA-ügynök, egy Pinkerton-nyomozó, egy bukott színész, aki egy fejvadászcsapathoz csatlakozik… Barron elbeszélései erőteljesek; sebezhető, de keménykötésű férfiakat állítanak középpontba, akik megpróbálnak szembeszállni az éjszaka sötét pusztaságával. A kötet egészén átívelő témák – az elhagyatottság, a félelem és az identitás kérdései – egy közömbös, mindent felemésztő kozmosz hátterében bontakoznak ki.
A történetek mindegyikében férfi főszereplőt ismehetünk meg, akik valamilyen katonai, nyomozói tevékenységekben vesznek részt. Ezek a férfiak nem riadnak vissza az illegális tevékenységektől, a pénz, a fegyverek, az alkohol és a nők hajtják őket. Több történetben is központi elemet látnak el ezek a dolgok a férfiak személyiségében. A történéseket tekintve a legtöbbre igaz, hogy valami megfogalmazhatatlan, homályos nyomasztás van a háttérben, aminek próbálnak ilyen-olyan módokon utánajárni. Majd aztán eljutunk a legtöbb esetében az őrülethez.
A weird irodalomra jellemző, hogy nem kapunk konkrét magyarázatokat, a világunkat megkérdőjelezően mutat be különös jelenségeket, lényeket. A Vén Virginia, kezdő novella is pontosan így indít. Egy katona őriz egy különös kísérletet, melyben a fogvatartott furcsamód látja a jövőt, és persze egyre különösebb dolgok történnek, ahogy haladunk előre. A Siva, nyisd ki a szemed egy nagyon szépen megírt kis szösszenet sok eszmefuttatással. Egy tanya körül rengeteg ember tűnik el, ezt érkezik felderíteni egy nyomozó. Persze aztán hamar kiderül, hogy mi is áll a háttérben. A Fekete Lajhár Körmenete már-már egy kisregénynek is felért, hiszen ez a kötet leghosszabb írása. Nagyon olvasmányos, szintén nyomozásra épített történet, ahol egy "lakóparkban" eltöltött idő furcsaságairól olvashatunk. Nekem ez tetszett a legjobban az összes közül, bár a végén ennél is úgy éreztem, hogy kevésbé értem, hogy hová is jutottunk.
A Gőzhenger egy kicsit kicsavarva, egyből a végkifejlettel indít, ami egyáltalán nem szégyellősködik. Ismét egy nyomozást követhetünk, ahol ismét egy "piát, fegyvert és kurvákat" beállítottságú férfi van főszerepben. Megvan az azonos hangulat az eddigiekkel, bár itt már kezdtem elgondolkodni rajta, hogy mennyire fognak tudni változatos élményeket nyújtani ezek a novellák. A következő történet a Szívószerv címet kapta, mely a való életben megfelelő poloskához kapcsolódik, melyek kiszívják az áldozatuk nedveit, szerveit. Ennél kevésbé éreztem a rettegést. A Hallucinogenia már sokkal jobban indult, egészen olvasmányos volt, aztán átváltott a se eleje se vége elbeszéléseibe, melyeket nagyon nehéz követni. Egy középkorú férfi, illetve felesége egy elhagyatott házban egy lovat találnak, aki bár halottnak tűnik, aztán mégis feléled, és megsebesíti őket. A nő teljesen leépül, a férfi pedig megpróbál utánajárni a dolgoknak. A Parallaxis novellával nagyon gyorsan tudtam haladni, és ez a forma, hangulat nagyon illett az ábrázolni kívánt művészek világához.
A királyi állatkert bezárt történet ismét egy mélyrepülés volt számomra, ahol egy vég nélküli asszociálást olvashatunk egy kiégett férfi elmondásai alapján. Kusza, sokszor követhetetlen, számomra céltalan. A címadó Imágó szekvencia már egy fokkal jobb volt, olvasmányosabb, történetfókuszúbb volt. Ez szeretne a kötet csattanója lenni, számomra azért elmaradt a katarzis érzése. Van egy meglepetés történet is a kötetben, ami nem szerepel a tartalomjegyzékben sem. Sajnos nekem ez sem tetszett, és nem is értettem igazán a helyét itt.
Összességében nem aratott számomra elsöprő sikert a kötet, de azért vannak benne olyan történetek, amikre biztosan emlékezni fogok egy jó darabig. A karakterek egysíkúságának változtatása segített volna, hogy diverzebb legyen az élményszerzés, illetve nekem a történetközpontú írások voltak a megnyerőbbek. Akik szeretik az asszociálgatásokat, hosszabb leírásokat, azok valószínűleg könnyebben megtalálják majd a számításaikat az írásokkal. Az pedig kétségtelen, hogy Laird Barron nagyon jól játszik a szavakkal, és nagyon szépen fogalmaz, ami a zsánert tekintve egészen egyedi.
Értékelés: 
Borító:
Üdvözlettel: Uszáma.
Borító:
Üdvözlettel: Uszáma.
0 Megjegyzések