Swift

2015 első felének TOP 5 olvasmányai


 Arra gondoltam (főleg Botond the Bookastic Top 5 könyv tagvideóján inspirálódva), mivel eltelt 2015. első fele, így én is készítenék egy listát, ahol összegyűjtöm az ebben az időszakban olvasott könyvek közül a legjobb 5-öt. A listát az ötödik legjobbtól kezdem, és így jutunk majd el a legjobban kedvelt könyvig. Mindegyik mellé egy kis magyarázatot is írok, hogy miért esett rá a választásom, valamint még megtalálhatjátok a könyv molyos adatlapját, és amennyiben írtam már róla véleményezést, annak a linkjét is. Kommentben, vagy akár (a bloggerek) bejegyzés formájában is elküldhetitek a saját top 5-ös listátokat.

5. Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis:
Pontosan az év első napján kezdtem el olvasni a Pippa Kenn-trilógia második kötetét, és azt kell mondjam, hogy még az első résznél is jobban tetszett (pedig már azt is nagyon szerettem). Az egész könyv hangulata, a történet, az izgalmak, no meg Mya, aki a kedvenc karaktereim élmezőnyében is szerepel, egytől egyig fantasztikusak. Kell ennél több? (Hol van már a folytatás???) :)
Moly, Értékelés.

4. James Dashner: A halálkúra:
Aki követi az oldalt az tudhatja, hogy Az útvesztő-t mennyire szeretem, így ebben az időszakban megkérdőjelezhetetlenül a befejező rész volt a legjobban várt könyv. Kézhezvételtől számított 1 nap alatt kiolvastam, csak úgy faltam az oldalakat. Mindenképpen meghatározó volt a trilógia számomra.
Moly, Értékelés.

3. A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben és Acorenu - Kiválasztva:
Haladunk egyre jobban az élmezőny felé (habár a listában szereplő könyvek mind kedvencek), és a képzeletbeli dobogónk harmadik fokára egy szintén fontos könyv, mit egy, egyből kettő könyv áll. Mégpedig a Holdrányék sorozat első két része. Nagyon megkedveltem az író stílusát, és a történetek is már az elejétől magukkal ragadtak. Kíváncsian várom, hogyan építkezik tovább a sorozat, de úgy érzem nem fogok csalódni, és egyre csak jobb lesz.
Moly - Moly, Értékelés - Értékelés.

2. A. M. Aranth: A Liliom Kora:
Első steampunk olvasmányom szintén A. M. Aranth tollából. Úgy érzem kezd bebizonyosodni, hogy bármit olvasok tőle, az biztosan tetszeni fog. Nemrégiben olvastam, úgyhogy nagyon friss az élmény. Mindenkinek fokozottan ajánlom, hogy ismerkedjenek meg ezekkel a művekkel, mert zseniális, amiket A. M. Aranth alkot.
Moly, Értékelés.

*Dobpergés*
(Doboknál természetesen Amy Soleil)

1. Josh Malerman: Madarak a dobozban:
Áááá... imádom az ilyen komor hangulatú, izgalmas, szép történetvezetésű könyveket. Még, még, még! Szavakat sem nagyon találok, úgyhogy mindenki olvassa el! (Az értékelésemben azért összeszedettebb gondolatokat is találtok!)
Moly, Értékelés.
Üdvözlettel: Uszáma.

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Jó kis bejegyzés. :) Nekem az idei kedvencem eddig holtversenyben az Útvesztő és az Obszidián, de erősen tör az élre a Tűzpróba is(bár még csak a nyolcadik fejezetnél tartok). ::D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy te is ennyire szereted az Útvesztőt. :) Jó olvasást! ;)

      Törlés
  2. A madarak a dobozban könyvet hamarosan én is elolvasom.
    Orbán Lászlóné

    VálaszTörlés

Instagram