Tudtátok, hogy melyik könyvsorozat/trilógia volt az, amelynek köszönhetően mélyebben is elkezdtem foglalkozni a könyvekkel? Az egyik az Útvesztő volt, ami mai napig az egyik kedvenc könyvem, és akkor még a többi részről nem is beszéltem. A trilógia befejező része után alig vártam, hogy megjelenjen az előzménytörténet is, így nem is volt kérdés, hogy egyből olvasnom kell. El is érkezett a megjelenés, hamar ki is olvastam, csak aztán történt egy s más, és én nem tudtam megosztani veletek a véleményem, de ami késik, az nem múlik. A felajánlott kötetért nagy köszönet a Cartaphilus Könyvkiadónak!

 A könyv külseje, mint azt az előzőekben már megszokhattuk, abszolút a sorozathoz illő, öröm rájuk nézni a polcon. Ráadásul az egységességet úgy sikerült létrehozni a kötetek között, hogy közben mindegyik, a történethez méltóan egyedi. Ami szintén extrának számíthat, az a könyv végében lévő kiszedhető könyvjelző, amely minden kötethez jár.
Író: James Dashner
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 390
Eredeti ár: 3990 Ft
Fülszöveg: (SPOILERES) Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű ragállyal fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált.
Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Miután elmenekültek a New Yorkra lesújtó szökőár pusztítása elől, nap mint nap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű – egy Berg – jelenik meg településük fölött. A Bergről a Kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot.
A túlélőknek ismét menekülniük kell. Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Lehetséges, hogy a titokzatos ellenség célja az egész emberiség kiirtása? Vajon ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?
 A történet elején egy apró betekintést nyerhetünk azokba a jelenetekbe, mikor is Thomas bekerül az útvesztő liftjébe, ám mielőtt mindenki arra gondolna, hogy a további eseményeket, háttértörténéseket ismerhetjük meg, azokat el kell keserítsem. Ugyanis a nyitó jelenetek után egyből visszaugrunk a múltba, ahol is a napkitörések okozta új világban kényszerül élni Mark, többek között barátnőjével, Trinával, és barátaikkal. Az amúgy sem könnyű helyzetüket a Kitörés vírusa is megnehezíti, így rajtuk keresztül mi, az olvasók is első sorból tapasztalhatjuk meg a vírus terjedésének, "kialakulásának" mértékét. Ezáltal sokkal jobban megértve szerencsétlen, tehetetlen áldozatok helyzetét, és talán fény derülhet arra is, hogy mi az oka a vírus létrejöttének, annak nagy léptékű terjedésének.

 A trilógia lezárása után megannyi kérdést nyitva hagyva az olvasók számára, jogosan érezhettük azt, hogy minél előbb válaszokat szeretnénk kapni a miértekre. Hamarosan meg is érkezett a könyv, és azt is megértem, hogy sokaknak hiányérzetük maradt, hisz nem éppen így képzelték az információk "adagolását". Amellett, hogy nyilván rengeteg kérdésem maradt továbbra is, mégis azt kell, hogy mondjam, nekem nagyon tetszett, hogy a vírus mögé is jobban beláthattunk, és nemcsak a szörnyű Buggyantakra tekintünk az alaptörténetben. Amit viszont kifejezetten sajnálok az az, hogy magában a fülszövegben is említésre kerülnek kulcsfontosságú dolgok a vírus kitörésével kapcsolatban, ami sokkal nagyobb "meglepetésként" szolgált volna, amennyiben a cselekmény során találkoztam volna ezzel a momentummal. (Amennyiben nem olvastad a fülszöveget, de szeretnéd még olvasni a könyvet, akkor nem javaslom, hogy bepótold. A bejegyzésben található véleményem teljesen spoilermentes.)

 A történet felépítése szerintem teljesen jól lett megalkotva, és bár előzménykötetről beszélünk, amihez valamilyen szinten hozzátartozik a kiszámíthatóság a végkifejletre nézve, számomra mégis tartogatott izgalmakat, érdekességeket. A legnagyobb erőssége ennek a résznek a hangulatteremtés, feszültségkeltés. Ezek közül leginkább Mark visszaemlékezéseit, valamint a cselekmény végi történéseket tudnám kiemelni, de nekem összességében is volt annyira izgalmas, hogy rövid időn belül eljutottam a végéig. Talán ez nem is annyira meglepő, tekintve, hogy mennyire sokat jelent nekem ez a sorozat.
 Másrészről azért volt benne egy olyan csavar, amit olvasás közben már megsejtettem, de a végső események tartogatta izgalmak sem maradtak el. Lehet, hogy ez azért van, mert túlságosan is így szerettem volna, hogy legyen, onnan pedig már nem volt nagy tudomány megsejteni. Nagyon nehéz megállni, hogy semmi utalást se tegyek eme momentumokra, de biztosíthatok róla mindenkit, hogy szerintem kivétel nélkül mindenkinek tetszeni fog ez a kis csavar a végén. A lezárás, amikor teljesen összeérnek a szálak szintén katartikus érzéseket váltottak ki belőlem.

 Másokkal ellentétben én még most sem sajnálom, hogy továbbra is maradtak nyitott kérdések, melyekre talán a későbbiekben mind választ kapunk. Ahhoz, hogy egy szép keretet kapjon az egész, szerintem szükség volt eme történet megírására is. Az pedig, hogy teljesen új szereplőkkel, majd' azonos olvasási élményeket sikerült nyújtania, mint a Thomasékkal eltöltött részekben, szerintem fantasztikus. Örülök, hogy megismerhettem Mark és barátai történetét, közülük is leginkább Mark és Alec volt a legkiemelkedőbb számomra.
 Összegezve tehát a sorozat kedvelőinek mindenképp ajánlom a Halálparancs elolvasását. hisz mint a fentiekből kiderült, még bőven tartogat érdekességeket magában az alkotott világ. Azok se búsuljanak, akik az Útvesztő kulisszái mögé szeretnének betekintést nyerni, ugyanis a következőkben számíthatunk James Dashner-től újabb részre is.

Értékelés:
Borító:
Kedvenc karakter(ek): Mark, Alec.


Nyereményjáték

Az értékelés megjelenésével párhuzamosan egy nyereményjátékot is indítok, ahol egy szerencsés olvasómnak lehetősége lesz megnyerni az eddig megjelent kötetek közül az őt leginkább érdeklő részt. A különböző like-olós, megosztós játékok helyett sokkal jobban szeretem, ha inkább interaktívabb módon zajlanak ezek a játékok, hisz aki követni szeretne, annak adottak a lehetőségek, kényszerből meg nem sok értelmét látom a dolognak. :)
Tehát, amennyiben részt szeretnél venni a játékban, várom a kommented, melyben megírod nekem, hogy ha éppenséggel téged sorsolnálak ki, akkor melyik kötetet választanád. (Az útvesztő, Tűzpróba, Halálkúra, Halálparancs) Továbbá szívesen fogadom véleményeteket akár könyvekkel, akár a bloggal, vagy más titeket is érdeklő témákban. FONTOS továbbá, hogy mindenképpen írd meg nekem az e-mail címedet is, melyben értesíteni tudlak a sorsolás után. A játék május 14-ig tart. Mindenkinek sok szerencsét! :)

Üdvözlettel: Uszáma.